Gazsi Attila: Óriási lehetőség van a nyugdíjasok foglalkoztatásában

Gazsi Attila: Óriási lehetőség van a nyugdíjasok foglalkoztatásában
2024. 11. 09., 15:09

Teltházas rendezvénnyel vette kezdetét Veszprémben „A jövő a tapasztalatban rejlik! – Minden, amit a nyugdíjas foglalkoztatásról tudni kell!” országos szakmai programsorozat, amely az OFA Nonprofit Kft. és a KözÉSZ partnerségében valósul meg.

A sorozat első rendezvényére november 6-án a veszprémi Gustóban került sor, majd délután folytatódott az Agóra Kulturális Központban, ahol a témát a nyugdíjasok szemszögéből közelítették meg.

A délelőtti vállalkozói szekciót Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökének köszöntője nyitotta meg. Az előzetes felmérésekből kiderült, hogy a 2,7 millió nyugdíjasból nyolcszázezer jelezte: ha lenne rá lehetőség, akkor valamilyen módon visszatérne a munka világába.

„Értékes erőforrás: Az idősebb generáció foglalkoztatása a munkaerő-piaci kihívások tükrében” címmel Gazsi Attila, a VOSZ országos elnökhelyettesének, a Veszprém Vármegyei Szervezet elnökének nemzetközi kitekintésű, a jövő prognózisával, a hazai adatokat felvonultató prezentációja következett. Mint Gazsi Attila fogalmazott: óriási lehetőség van a nyugdíjas foglalkoztatásban, de ahhoz, hogy ezt mélyebben lássuk, tudnunk kell, hogy mi történik a világ gazdaságában. Ismertette az időskorúak foglalkoztatására ható tényezőket, és beszélt a baby-boomer generáció attitűdjéről, valamint munkavállalói tapasztalataikról is.

A nyugdíjasok foglalkoztatásának jogi kereteiről dr. Réti Mária és dr. Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. vezető kutatói tájékoztattak. Az előadás a nyugdíjas foglalkoztatás formái közül részletesen foglalkozott a szövetkezeti formával, fókuszba állítva a közérdekű nyugdíjas szövetkezet szabályozási jellemzőit és annak előnyeit.

Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének alelnöke „Ismert generáció – új lehetőségek” címmel a nyugdíjas szövetkezetek mindennapjairól tájékoztatott.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-12 14:15:48
Első ránézésre ellentmondásos a kép. A partnerek egyre fegyelmezettebben fizetnek, mégis nehezebb hónapokra készülhetünk a finanszírozás terén. A VOSZ Barométer friss adatai pontosan ezt a kettősséget mutatják meg: a fizetési morál javult, de a kkv hitelköltségek jelentősen megemelkedtek. A kérdés már csak az, hogy mit kezdjünk ezzel?

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS