Gazsi Attila: Megtartaná a KATA vonzerejét a VOSZ

2022. 06. 20., 13:57

A B2C és B2B szolgáltatókat választaná külön a VOSZ a KATA módosítása során, elsősorban a magánszemélyeknek teljesítő (B2C) vállalkozásokat részesítené előnyben – mondta Gazsi Attila, a szervezet elnökhelyettese.

Az a legfontosabb, hogy megmaradjon a KATA vonzereje, és a változások nyomán ne forduljon a szürkegazdaság felé több tízezer vállalkozó” – mondta a Portfolio-nak Gazsi Attila. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettese szerint a népszerű adózási formát úgy kell átformálni, hogy az megtartsa a megengedő és önfoglalkoztató jellegét.

Jelenleg a KATA adónemet 430 ezer vállalkozó alkalmazza, a kormány álláspontja szerint ebből mintegy 230 ezren lehetnek azok, akik a kormány elképzelései ellenére veszik igénybe a lehetőséget.

Gazsi Attila szerint fontos lenne, hogy a KATA-t úgy módosítsák, hogy a szóban forgó 230 ezer ember „ne induljon el a szürkegazdaság irányába.” Ezek az emberek ugyanis nem csaltak, hanem a törvény adta kereteket használták ki.

A VOSZ elnökhelyettese ugyanakkor elismerte: a gyakorlat túlfutott az eredeti kereteken, egyfajta túlhasználat alakult ki a KATA választásában.

Gazsi Attila olyan szigorítást tartana elfogadhatónak, amelynek során a magánszemélyeknek szolgáltató KATA-adózók, például fodrászok, manikűrösök némi előnyt élvezhetnének a cégeknek szolgáltató társaikkal szemben. Mint mondta: „Fontos lenne, hogy a majdani szabályozás megkülönböztesse a B2C és a B2B szolgáltatókat az előbbiek javára.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS