Együttműködési megállapodás kötött a VOSZ és az EDUTUS Egyetem

Együttműködési megállapodás kötött a VOSZ és az EDUTUS Egyetem
2023. 11. 21., 20:10

A VOSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezete november 20-án fórumot szervezett az EDUTUS Egyetemen, Tatabányán.

Szépszámú érdeklődő előtt zajlott az EDUTUS Egyetemen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége KEVM-i szervezete által rendezett gazdasági fórumamelyen Pordán Zsigmond vármegyei elnök köszöntötte a résztvevőket – írja a kemma.hu

Némethné dr. Gál Andrea, a tatabányai EDUTUS Egyetem rektora a képzési portfóliójukat mutatta be: nem csupán diplomás gazdasági és műszaki szakemberek képzésében állnak a vállalkozók szolgálatára, hanem számos más lehetőséget is kínálnak. December 4-én, 5-én és 6-án például ingyenes online marketing képzést szerveznek.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója ismertette a szervezet vállalkozásokat segítő szolgáltatásait, amelyek közül kiemelkedik a legnagyobb sikert arató Széchenyi Kártya, „a demjáni örökség sarokköve”.

A bankok nem szívesen hitelezik a legkisebb vállalkozásokat, mert időigényes, és kockázatos befektetés a részükről, a vállalkozók pedig idegenkednek a bankoktól, és drágállják szolgáltatásaikat. A KAVOSZ-nak sikerült megoldani ezt a problémát azzal, hogy az állammal együttműködésben életre hívta a Széchenyi Kártyát és az arra vonatkozó garanciarendszert. Így ma a piaci 20 százalékos kamat helyett a vállalkozások mindössze 5 százalék kamatteher vállalása mellett vehetnek igénybe hiteleket. 2002 óta 11 ezer milliárd forint beérkező hiteligény volt, ebből 7,5 ezer milliárd meg is valósulhatott. „Percenként 20 millió forint hitelt helyeznek ki a bankok ilyen formában a magyar vállalkozásokhoz” – mondta Krisán László.

A felvételen Némethné dr. Gál Andrea, az EDUTUS Egyetem rektora és Pordán Zsigmond, a VOSZ vármegyei elnöke.

(Fotó: Flajsz Péter)

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 12., 21:45
Ki választhatja, milyen nyomtatványon, milyen határidővel? Kell-e arányosítani, hogyan áll át a pénztárgép, mi a teendő a már kiállított számlákkal, nyugtákkal? A NAV honlapján már elérhetők a válaszok a legtöbbeket érintő kérdésekre, jó néhány speciális eset megvilágításával egyetemben.
2025. 02. 12., 13:20
2025. január 2-től jelentős változás lépett életbe a személyi jövedelemadótól mentes juttatások köre tekintetében. A módosítás a sérelemdíjak adómentességét érinti, szigorodtak a feltételek az adómentes kifizetésekre vonatkozóan – hívták fel a figyelmet a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szakértői.
2025-02-13 16:10:00
Már az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS