Díjeső a szolnoki Prima-gálán

Díjeső a szolnoki Prima-gálán
2022. 09. 28., 09:43

Már hagyomány, hogy szeptemberben nagyszabású est keretében köszöntik a megye legkiválóbbjait a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima Gálán. Így volt ez idén is: hat kimagasló személyiség vehette át a megye legrangosabb díját.

A Prima Primissima díjat Demján Sándor üzletember 2003-ban alapította a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2005. szeptember 16-án rendezték meg az első ünnepélyes rendezvényt a megyei Prima-gála atyjaként is emlegetett dr. Lits József megyei VOSZ-elnök kezdeményezésére – olvasható a szoljon.hu tudósításában.

A szeptember 15-i gálán a résztvevőket Barabás Botond színházigazgató köszöntötte, majd dr. Lits József vette át a szót. A megyei VOSZ-elnök beszédében felidézett egy első világháborús karikatúrát is, mely egy étteremben ábrázolja a társadalmi élet különböző területeit szimbolizáló vendégeket. A Művészetek, a Kultúra, az Oktatás és a Tudomány csontsoványan ülnek az asztalnál és csak maradék kerül a tányérjukra. A Háború viszont csak hízik… Most is valami hasonlót élünk – jegyezte meg a megyei VOSZ-elnök. – Ebben a helyzetben pedig fokozottan igazak Demján Sándor szavai: „akinek tele a zsebe, legyen meleg a szíve!” Mostanság persze egyre kevesebb az a vállalkozás, amelyiknek tele a zsebe. Szerencsére azonban a vállalkozók szíve nem hűlt ki – hangsúlyozta.

A megyei szervezet elnöke által létrehozott alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy az alapító saját vagyonából és vállalkozótársai önzetlen segítségéből befolyt pénzből a három Prima díj mellett egy közönségdíjat és két különdíjat is átad.

A Prima díjat Darvasi László költő, író, a magyar irodalom kategória jelöltje, Szűcs Imre fazekas, népi iparművész, a magyar népművészet kategória jelöltje és Izaki Maszahiro karmester, Szolnok főzeneigazgatója, a magyar zeneművészet kategória jelöltje vehette át tapsvihar közepette. A Prima díjasok nettó egymillió forint jutalommal gazdagodtak. Emellett minden díjazott Pogány Gábor Benő szobrászművész ez alkalomra készített Kincsem című plakettjét kapta ajándékba.

Közönségdíjban részesült Krisz­tián Károly festőművész, a magyar képzőművészet kategória jelöltje. Különdíjat kapott a magyar színház- és filmművészet kategória jelöltje, Lugosi Claudia és a magyar tudomány kategóriát képviselő dr. Boros G. László – ők mindannyian nettó kétszázötvenezer forintot kaptak az elismerés mellé.

A VOSZ elnöksége jóváhagyta az idei Év Vállalkozói kitüntetésekre tett javaslatokat is. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Hoffer István, az InterJNet Kft. ügyvezetője veheti át a kitüntetést Budapesten, a vállalkozók napján.

Hagyományosan a gálán adnak át elismeréseket a kiemelkedő teljesítményű vállalkozóknak, szakembereknek is. Idén

– az év szobafestőmestere Bujdosó Béla,

– az év ruházati kereskedője Kovács Lászlóné,

– az év ostorfonó mestere Pozsa Sándor,

– az év újságírója Kovács Berta, az Új Néplap munkatársa,

– az év nyomdaipari vállalkozója Vin­cze Kálmán,

– az év építészmérnöke Nánási Sándor,

– az év katonai oktatója Tószegi Zoltán őrnagy,

– az év vezénylő zászlósa és kiképzője Bornemissza Géza törzszászlós,

– az év különleges műveleti katonája M. A. zászlós,

– az év rendőre dr. Karsai Lajos rendőr alezredes lett.

A 2005-ben alapított Presztízs díjat idén a helyi és megyei rendezvényeken rendszeresen fellépő Rákóczi Néptáncegyüttes nyerte el.

szoljon.hu

Fotó: Mészáros János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS