A kkv-kat erősítené a VOSZ Hajdú-Bihar vármegyében is

A kkv-kat erősítené a VOSZ Hajdú-Bihar vármegyében is
2023. 09. 21., 09:21

A vállalkozások számára kötelező kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) rendszerének ismertetése mellett Debrecen gazdasági növekedésének jelene és jövője volt a fő téma a VOSZ Hajdú-Bihar vármegyei szervezetének konferenciáján.

Balogh Károly, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége vármegyei elnöke (a fotón) elmondta: a Debrecen 2030 programmal összhangban versenyképes ökoszisztéma kialakítása a cél a vármegyében, „hídat” építenek a kis- és középvállalkozások és a multinacionális cégek között. Debrecen gazdasági növekedésével és a nagyvállalatok betelepülésével kapcsolatban sok kérdés merült fel a kkv-k részéről. Ezek megválaszolására nagyvállalatokhoz látogatnak majd el a cégvezetők, illetve egy beszállítói fórumot is rendez októberben a VOSZ – írja a haon.hu.

A tervek között szerepel a VOSZ Páholy elindítása és VOSZ Pont kialakítása, amely pályázatokkal, hitelkonstrukciókkal kapcsolatosan is segítséget tud nyújtani a cégvezetőknek.

„Szeretnénk a generációváltást és az innovációt is a fókuszba helyezni. Utóbbi területen meg kell találnunk azokat a pontokat, amelyek révén a kkv-k olyan innovatív módon tudnak fejlődni, hogy később maguk is multikká válhassanak. Erre számos kormányzati program rendelkezésre áll” – fogalmazott Balogh Károly.

Papp László, Debrecen polgármestere azt hangsúlyozta, hogy nagyipari fejlesztések nélkül nincs előrelépés. Ha a város csak a kkv-kra fokuszált volna, akkor azok a vállalatok, melyek Közép-Kelet-Európát célozták meg beruházásaik számára, most máshol telepedtek volna meg. „Több fórumon próbálják a kkv-k és a multik közötti ellentétet élezni, de ez nem jó hozzáállás. A déli ipari övezetben azért indították el a Kkv Park kialakítását, hogy lehetőséget adjanak a két szektor összekapcsolódására. Az elmúlt kilenc év alatt több mint tízszeresére nőttek a debreceni iparterületek, amelyek mintegy kilencven százalékát már értékesítették” – fogalmazott a polgármester.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS