A fejlesztésekben is partnere a vármegyéknek a VOSZ

A fejlesztésekben is partnere a vármegyéknek a VOSZ
2023. 03. 29., 20:08

Pécsen, Kaposváron és Tatabányán folytatódott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) fórumsorozata.

A VOSZ márciusi vállalkozói találkozóin tájékoztatnak az idei 35 éves jubileumi évben induló 5 éves stratégiáról, a cselekvési programról, valamint a szövetség aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól. A vármegyei VOSZ-szervezetek egyben összegzik tavalyi munkájukat. A rendezvényeken elhangzott, hogy a gazdasági tervezésben és a fejlesztésekben is a vármegyék partnere a VOSZ.

Pécs, 2023. március 28.

Horváth László, a VOSZ Baranya vármegyei elnöke kiemelte a szervezet egyik legfontosabb szolgáltatását, az olcsó vállalkozói hitelek közvetítését és az ehhez kapcsolódó tanácsadást. Kifejtette, hogy a konstrukció iránt továbbra is élénk az érdeklődés. Tavaly több ezer szerződött Széchenyi Kártya tulajdonossal bővült a vármegye, döntő többségük mikro- és kisvállalkozás. Mindez több milliárd forintnyi hitelkihelyezést jelentett. Az elnök beszámolt arról is, hogy a vármegyei szövetség tagsága az elmúlt évben megduplázódott, mára közel 200 cégből áll.

Kaposvár, 2023. március 28.

Csizmadia Gábor, a VOSZ Somogy vármegyei elnöke a rendezvényen a Prima díjakról is beszélt, amelyek odaítéléséről a térség polgárainak részvételével döntenek, és ami fontos kulturális missziót jelent a szervezet és a vármegye életében. A szervezet idei tervei kapcsán a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki, amely elengedhetetlen a sikerhez. Mint mondta: „a helyi aktivitások és az országos programok erősítik egymást, intenzív jelenléthez és növekvő befolyáshoz vezetnek, a vállalkozások és a versenygazdaság fejlődése érdekében.”

Tatabánya, 2023. március 23.

„Alig hevertük ki a Covid következményeit, jött az energiaválság és az ukrajnai háború, ma is érezzük ezek hatását, a vállalkozók maguk is tapasztalják, hogy lassul a gazdaság” – jelentette ki Pordán Zsigmond, a VOSZ Komárom-Esztergom vármegyei szervezetének elnöke. Hozzátette: az érdekképviselet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ezen a helyzeten átsegítse a vállalkozókat. Ebben kiemelt szerepe van az információmegosztásnak, a tudás átadásának, a tanácsadásnak. Tavaly a Széchenyi Kártya Programban több mint ezer új kártyaigénylést fogadtak be a vármegyében, mintegy 17 milliárd forintnyi kedvező finanszírozást nyújtva a vállalkozásoknak.

(A fotó a kaposvári vállalkozói fórumon készült.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS