Jelölési és pályázati felhívás az Év Vállalkozója díj, a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj és a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj elnyerésére

2019. 07. 10., 12:19

„Alapszabályunk és az Elnökség határozata szerint 2019. december 6-án (pénteken) – a Magyar Vállalkozók Napján – immár huszonegyedik alkalommal kerül sor az Év Vállalkozója Díjak átadására, amely a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Művészetek Palotájában (Müpa) kerül megrendezésre” – tájékoztatott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

A hagyományoknak megfelelően az országos Év Vállalkozója Díjak mellett – az előző évek sikerére, valamint a Szövetség elfogadott éves célkitűzéseire tekintettel – idén is meghirdetésre kerülnek a VOSZ területi szervezetei elnökségeinek szervezésében a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatai.

Az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év VállalkozójaDíjat kizárólag olyan gazdasági szakember – vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember – kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára.

A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is javasolhatnak az arra érdemeseknek.

Év Vállalkozója díj: az országos előterjesztések keretei és szabályai

A VOSZ területi szervezetei, szakmai szekciói, valamint társszervezetei részéről ebben az évben is

  • megyénként maximum 2 fő, (Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezet: 4 fő),
  • szekciónként maximum 1 fő,
  • a VOSZ-hoz csatlakozott Szövetségek (szervezetek) részéről 1-1 fő
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részéről 2 fő
  • más gazdasági, hivatásrendi, szakmai kamara részéről 1-1 fő

mint vállalkozás vezetője, tulajdonosa, esetleg management tagja terjeszthető fel a kitüntető díjra.

A díjra jelölt személyeknek Szövetségünk Alapszabálya 10.2. pontjában leírt előírásoknak meg kell felelnie! Fontos kitüntetési feltétel, hogy az előterjesztett természetes személy és az általa képviselt vállalkozás (szervezet) a VOSZ céljait elfogadja és támogassa és lehetőleg a VOSZ tagja legyen! Pályázat benyújtására maga az érintett vállalkozó (munkáltató; vállalkozás vezetője, tulajdonosa) is jogosult. A pályázati felhívás megjelenik a szövetség honlapján, a VOSZ Hírekben, valamint a VOSZ Hírlevélben is.

A díj odaítéléséről az országos Elnökség dönt.

Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj, Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj

Kiemelkedő vállalkozói, üzleti teljesítményt nyújtó tagjaink (támogatóink) minél nagyobb körű elismerése érdekében, az ismert 4 alapkategóriában (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás) és tetszőlegesen választható „alkategóriákban” (szakmai területek, tevékenységi körök szerint) hirdetjük meg a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatait. Az oklevelek tartalma a területi szervezetek döntése szerint alakul, pl.:„Megyei (Regionális) Év Vállalkozója”; „… Megye Év Vállalkozója”; „Év Iparvállalata … megyében”; „Év Kereskedője … megyében”; „Év Borásza … megyében”. Lehetőség van – a helyi adottságok szerint – további kategóriák bevezetésére is.

A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal a VOSZ területi szervezete a helyi közélet (társadalmi környezet) kiemelkedő (nem gazdasági) teljesítményeit ismerheti el, így díjazásban részesülhetnek pl. az egyházak, karitatív, jogvédő szervezetek, hivatalok, hatóságok, önkormányzatok, állami/önkormányzati szervek, közüzemek képviselői, továbbá a rendvédelem, közbiztonság területén dolgozók is. A díj a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjakkal együtt kerül elbírálásra és átadásra.

A VOSZ területi szervezet által előterjesztett díjazottak száma legalább 2 fő, legfeljebb 10 fő lehet. A díjak egyediségének és értékének biztosítása érdekében javasoljuk, hogy kategóriánként 1 díj kerüljön átadásra. A díjak átadására az adott megyében – a Megyei Prima gálaesten – kerül sor, a területi VOSZ szervezetek szervezésében. A Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjakra vonatkozó feltételek hasonlóak az országos Év Vállalkozója Díj feltételeihez (alapszabály 10.3. pont).

Az előírt feltételek megléte esetén az illetékes megyei (regionális) elnökség dönt a díjak odaítéléséről, amelyet – az Év Vállalkozója díjak előterjesztéseivel együtt – az országos Elnökség hagy jóvá.

További fontos szervezési feladatok, határidők

Az előterjesztéseknek minden, a kiírásban szereplő díj esetében tartalmazniuk kell

  • a díjazásra előterjesztett természetes személy pontos nevét, elérhetőségét: a díjat mindig természetes személyek kapják;
  • annak a szervezetnek, vállalkozásnak a pontos megnevezését és legalább egy azonosító adatát (hivatalosan nyilvántartott székhely, vagy adószám), amelynek az előterjesztett személy a tulajdonosa, ill. amelyben az elismerésre méltó tevékenységét végzi;
  • indoklást: rövid szakmai méltatást, példaértékű eredmény(ek) ismertetését.

Az előterjesztések leadási határideje (a rövid, írásos indoklással együtt) – az Elnökség határozata alapján – legkésőbb 2019. augusztus 15. napja. A jelöléseket e-mail útján lehet eljuttatni a VOSZ titkársága részére (center@vosz.hu).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.
2024-04-19 20:10:18
A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
2024-04-19 17:10:00
A kutatás-fejlesztés nyomán létrejövő szellemi alkotások hatékony védelmének és hasznosításának elősegítése a célja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújított együttműködésének.
2024-04-19 16:10:00
Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.