Ha szép szakmát szeretnél, itt a lehetőség!

Ha szép szakmát szeretnél, itt a lehetőség!
2022. 11. 05., 06:30

Az élet sokszor nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Van, hogy olyan szakmát választunk tizenévesen, amit aztán már a harmincas éveink elején ununk.

Van, hogy nem vesznek fel például elsőre a tanárképző karra, de a köztes időt sem szeretnéd haszontalanul tölteni. Van, hogy a munkatapasztalataid után döntesz úgy, hogy szeretnél hátat fordítani a számok vagy épp a felnőttek világának, és inkább egy hálásabb “közönség” felé szeretnéd venni az irányt.

Ezer szerencse, hogy ma már nem sok minden szab határt a tanulási vágynak, így ha tovább olvasod cikkünket, mutatjuk is az egyik lehetséges megoldást!

Tanulj pedagógiai asszisztensnek!

Ha úgy érzed, szívesen foglalkoznál a jövő generációjával, akkor mindenképpen válaszd a Stabil Tudás pedagógiai asszisztens tanfolyamát!

Természetesen ezzel a hat hónapos tanfolyammal nem fogsz tudni teljesértékű tanárként tanítani, hiszen azt csak szakirányú diplomával teheted meg, ugyanakkor óvodapedagógusok és tanítók mellett kiváló segítséget nyújthatsz mind a szakmai munkában, mind pedig a gyerekek körüli teendőkben.

A tanfolyam akkor is kitűnő megoldás lehet, ha nem vagy biztos benne, mennyire való neked a tanári pálya, hiszen a tanfolyam elvégzése után valóban elmerülhetsz a gyerekek világában, és pár hét, hónap eltelte után teljes képet kaphatsz arról, hogy mennyire fekszik neked ez a munka.

Ne maradsz le semmiről!

Ha megjött a kedved, de már az agyad készíti az aggályokat és a kifogásokat, akkor szólunk időben!

Egyrészt nem vagy helyhez kötve, így akár a legeldugottabb csodás kis faluból is el tudod végezni a tanfolyamot, hiszen minden és tényleg minden online zajlik – beiratkozástól kezdve a képzésen át.

Ha pedig az aggaszt, hogy hogy tudod megoldani, hogy minden órán részt vegyél, akkor a jó hír az, hogy a tananyag egy része előzetesen felvett videókból áll, az élő tanórák pedig rögzítésre kerülnek, és visszanézhetőek lesznek, ha okosan választasz tanfolyamot magadnak.

Ugyan tele a piac felnőttképzésekkel foglalkozó cégekkel, de csak kevesen tudnak valóban újszerűen online tanfolyamot nyújtani, ezért mindig érdeklődj a képzés legapróbb részletéről is, hogy jól tudj dönteni!

Láthatod hát, nem sok akadályt gördít eléd a sors, ha változtatni szeretnél, igazán csak rajtad áll, hogy elindulsz-e egy új, ezidáig nem kitaposott ösvényen!

Járt utat járatlanért?

Minden bizonnyal már nagyon nyomná az ujjad a “jelentkezés” gombot, de az eszed, vagyis talán leginkább csak a berögzült minták óva intenek. Nyugodj meg, a harmadik évezred másról szól, mint az 1900-as évek második fele.

Szüleink, nagyszüleink útja nagyszerű és biztosan példamutató, de a mai világ leomlott határai, a globalizáció és a várható életkor megnövekedése sokkal több élményt és tapasztalatot enged a mai generációknak. Ne félj hát váltani akkor sem, ha az ötvenes éveid elején vagy, hiszen minden boldogságban és elégedetten töltött év számít!

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 08., 14:05
Minden tízedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss felméréséből.
2025. 05. 08., 15:25
A KSH adatai szerint az első negyedévben elkészült lakások száma ugyan 2,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot. Utóbbi alapján az látszik, hogy a fejlesztők igyekeznek kihasználni a jelenlegi lakáspiaci hullámot, előkerülhettek a régóta fiókban lévő projektek is. Voltak olyan mutatók, amelyekben évtizedes rekordok dőltek meg, így az OTP Ingatlanpont szakértői szerint összességében inkább pozitívnak mondható a most közölt adatsor.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS