Levelet küld a NAV azoknak, akik hónapok óta tartoznak az egészségügyi szolgáltatási járulékkal.
Az értesítésre azért van szükség, hogy senki ne kerüljön abba a helyzetbe, hogy az állami egészségügyi ellátásért fizetnie kelljen a tartozás miatt. Az új szabályok szerint ugyanis érvénytelenné válik a magánszemély TAJ-száma, ha a 2020. július 1-je óta felhalmozott egészségügyi szolgáltatási járulék hátralékának összege nagyobb, mint a hathavi járulékösszeg. Ez idén 46 260 forint. Az ennél magasabb összegű tartozás miatt nem jár az ingyenes egészségügyi szolgáltatás.
A NAV a tartozásról szóló levéllel szeretné időben felhívni a már tartozással rendelkezők figyelmét a befizetésre. A levelek az adózók elektronikus tárhelyére, ennek hiányában postai levélcímére érkezik.
A TAJ-szám érvénytelenítése a tartozás megfizetésével megelőzhető, fizetési nehézség esetén pedig fizetési könnyítést lehet kérni a NAV-tól. A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információt található a NAV honlapján a
A NAV a leggyorsabban elektronikusan tudja tájékoztatni az adózókat, ezért aki eddig még nem nyitott ügyfélkaput, annak érdemes ezt mielőbb megtennie. Akinek van ügyfélkapuja, az a NAV honlapján elérhető eBEV portálon bármikor megtekintheti az adószámláját, nyomon követheti egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségének alakulását, és számtalan, az állam által biztosított egyéb szolgáltatást is igénybe vehet. (NAV)
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.