Itt találod az összes cikket a „Agrár Széchenyi Kártya MAX+” témában!
A kkv-szektor a munkaerő 76 százalékát foglalkoztatja és jelentősen hozzájárul a GDP-hez, gazdasági szerepe ezért nemzetstratégiai jelentőségű – hangsúlyozta a Világgazdaság konferenciáján tartott előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően jelenleg 5 százalékos nettó kamattal igényelhető, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre – tájékoztatta az uzletem.hu-t Krisán László, a KAVOSZ Zrt vezérigazgatója.
A lista nemcsak a borszakma számára remek visszajelzés a jelenlegi borpiaci kínálat minőségét illetően, hanem kiváló iránymutatás az érdeklődő, minőségi borfogyasztásra nyitott fogyasztóknak is.
2024. szeptember 16. és 20. között tartják Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésének 68., éves rendes ülését, amelyet követően 17–18-án tudományos fórumot is tartanak az élelmezésbiztonságról.