Befejezte a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annak a szervezett bűnözői csoportnak az ügyében, amely fiktív számlák felhasználásával több mint negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. Büntetésük – mivel a költségvetési csalást bűnszövetségben, üzletszerűen követték el – akár tíz év szabadságvesztés is lehet.
Raklapok gyártásával, felújításával és kereskedelmével foglalkozott az a nyugat-dunántúli férfi, aki a gyanú szerint fiktív számlákkal csökkentette vállalkozása fizetendő adóját. A költségszámlákat olyan, strómanok nevére alapított cégektől fogadta be, amelyek tevékenységet nem végeztek. A látszat kedvéért a fiktív számlákon feltüntetett összegeket elutalta a számlakibocsátók bankszámláira, majd azt készpénzben visszakapta.
A pénzügyi nyomozók még 2018-ban egyszerre tizenhat helyszínen tartottak kutatást, hét főt elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak. Az egyik stróman ügyvezetőt éppen az ukrán határ felé sikerült feltartóztatniuk. A negyedmilliárd forintot meghaladó kár megtérülésére bankszámlákat és ingatlanokat zároltak, készpénzt és nagy értékű járműveket foglaltak le.
Az eljárást a nyugat-dunántúli nyomozók a napokban lezárták, és az ügy több ezer oldalas iratanyagát vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. (NAV)
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.