Száztízen voltak a hatmilliárdos adócsalásban

2020. 10. 05., 13:45

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt vádat emelt száztíz ember ellen, aki több mint hatmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. Az érintettek a kárt megtérítették – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Az ügy „központi része” egy dél-alföldi húsipari cég felhasználásával elkövetett adócsalás. A társaság irányítói egyúttal több külföldi cégnek is tulajdonosai, ezért a NAV és a főügyészség nemzetközi szervezetek – így az Europol és az Eurojust – bevonásával, külföldi hatóságokkal együttműködve göngyölítette fel az ügyet.

A Bács-Kiskun megyében vágóhidat működtető cég kisebb mértékben saját munkaerőt, nagyrészt pedig alvállalkozókat vett igénybe. Utóbbiak a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő-kölcsönzésről volt szó, vagyis az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt. Ennek az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és a járulék megfizetését elkerüljék, valamint a húsipari cégnek áfás költségszámlákat „produkáljanak”.

A színlelt ügyletek és az adóelkerülés haszonhúzója a húsipari cég volt, a munkaerőt biztosító társaságok ehhez nyújtottak segítséget.

A húsipari cég irányítói olyan vállalkozókat vettek igénybe, akik fiktív számlákkal kerülték meg az adófizetést, a munkavállalókat pedig a tényleges fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, így csökkentve járulékköltségeiket.

Az alkalmazottak fizetésének egy részét ráadásul „adómentes” utalványban adták, amit szinte azonnal vissza is váltottak készpénzre, további adóforintokat csalva el a költségvetésből - fogalmaztak.

A NAV nyomozói 2018 áprilisától tizenegy akcióban 217 helyszínen tartottak házkutatásokat.

A húsipari cég irányítói nyolc év alatt 6,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cég tulajdonosai és az ügyvezető ezt az összeget a vádemelés előtt önként visszafizették a NAV-nak, vagyis a teljes kár megtérítették.

A húsipari cég tulajdonosa és ügyvezetője bűnügyi felügyelet alatt áll, a tulajdonos szintén vádlott fia pedig letartóztatásban várja a tárgyalást.

Negyvenhét – köztük egy külföldi – vállalkozással szemben rendeltek el büntetőjogi intézkedést: pénzbírságot, illetve cégmegszüntetést. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS