NAV-célpontok a 46. héten: itt a lista

2018. 11. 12., 08:37

Az adóhivatal szokásához híven közzétette, kik és hol számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 12-én kezdődött 46. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

Társasági adó, rehabilitációs hozzájárulás és innovációs járulék adónemekben eltéréssel rendelkezők ellenőrzése

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai 2018. november 15-től megkezdik azon adózók ellenőrzését, amelyek a társasági adóbevallásukban, egyéb adóbevallásaikban, valamint a benyújtott adatszolgáltatásokban szereplő adatok összevetése alapján feltehetően helytelenül határozták meg a bevallott társasági adó alapját, jogosulatlanul érvényesítettek adókedvezményt, illetve nem, vagy nem megfelelő összegben vallották be rehabilitációs hozzájárulás és innovációs járulék adónemben keletkezett kötelezettségeiket.

Őstermelői tevékenységet folytató adózók ellenőrzése

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai október 15-től az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében indítanak vizsgálatot. Ellenőrzésre elsősorban azok számíthatnak, akik személyi jövedelemadó bevallásukban a folyósított támogatások összegét, illetve a felvásárlók által részükre fizetett összeget nem teljes körűen szerepeltették, helytelenül határozták meg járulékalapjukat, nem vagy nem megfelelő összegben vallották be egészségügyi hozzájárulás adónemben keletkezett kötelezettségeiket, illetve jogosulatlanul érvényesítettek személyi jövedelemadó adókedvezményt, Kiemelt feladat a bejelentési kötelezettség megfelelő teljesítésének ellenőrzése is.

Környezetvédelmi termékdíj ellenőrzés

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai július 9-től a környezetvédelmi termékdíj köteles termékek forgalmazásával, importjával érintett adózók adókötelezettségeinek bejelentés, bevallás benyújtás, nyilvántartás vezetés szabályszerű teljesítését vizsgálják.

Közösségi beszerzéseiket bevallani elmulasztó kereskedők

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai február 26-tól a tagállami információk szerint jelentős összegű be nem vallott közösségi beszerzéssel rendelkező adóalanyok közösségi kereskedelmi ügyleteit vizsgálják.

Kiemelt ellenőrzések a fővárosban

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2018. június 11-től országos akció keretében fokozott jelenléttel, megerősített kapacitással, több száz revizor és pénzügyőr részvételével összehangoltan ellenőrzi a fővárosban működő kereskedőket. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon és vásáscsarnokokban értékesítőket, valamint a személyszállítási tevékenységet folytatókat érintik. Az ellenőrök megjelenésére fokozottan lehet számítani az V., VI.. VII., IX. kerületekben. Az ellenőrzések során a nyugta- és számlaadás, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetése, a foglalkoztatottak bejelentése és a készpénzkészlet vizsgálata mellett fokozott figyelmet fordítanak a munkatársak a jövedéki termékek forgalmazásának vizsgálatára is.

Kiemelt ellenőrzések a Balatonnál

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2018. július 16-tól fokozott jelenléttel, több száz revizor részvételével összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket érintik. Az ellenőrzések során a nyugta- és számlaadás, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetése, a foglalkoztatottak bejelentése és a készpénzkészlet vizsgálata mellett fokozott figyelmet fordítanak a munkatársak a turizmus fejlesztési hozzájárulás teljesítésének, illetve az étel-ital automaták regisztrációjának vizsgálatára, valamint indokolt esetben a jövedéki termékekkel összefüggő ellenőrzésekre.

Baranya megye

A NAV Baranya megyei munkatársai november 12. és 18. között Beremenden, Harkányban, Hosszúhetényben, Komlón, Siklóson, Szigetváron valamint Pécsett végeznek helyszíni ellenőrzéseket.

A hivatal szakemberei a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a szabályos foglalkoztatást, valamint az árukészlet eredetét vizsgálják. Az ellenőrzések elsősorban a használtcikk-kereskedőket, a ruházati kiskereskedőket, a piacokon és vásárcsarnokokban működő zöldség- és gyümölcskereskedőket, és a vendéglátókat érintik.

Az online kereskedelmi tevékenységet végző adózók is számíthatnak ellenőrzésre.

Ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják, ott forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

Békés megye

November 14-én és 15-én várható helyszíni ellenőrzések

2018. november 14-én és 15-én a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai Kétsopronyban, Kardoson, Hunyán, Csabacsűdön és Örménykúton végeznek ellenőrzéseket. A revizorok a foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzése mellett a nyugta- és számlaadást, valamint az online pénztárgépek működtetésének szabályszerűségét is vizsgálják. Az ellenőrzésekre – akár ismétlődő jelleggel – egész nap lehet számítani.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. november 14-én Miskolcon, az Újgyőri főtéren és környékén ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését a kereskedőknél, vendéglátóknál és szolgáltatóknál.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei 2018. november 12. és 17. között Szabadegyházán, Perkátán ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket 2018. november 12. és 16. között:

  • november 12. hétfő: Téglás, Hajdúhadház, Debrecen
  • november 13. kedd: Püspökladány, Debrecen
  • november 14. szerda: Hajdúsámson, Debrecen
  • november 15. csütörtök: Mikepércs, Sáránd, Debrecen
  • november 16. péntek: Debrecen

A NAV szakemberei elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál.

Emellett fokozott figyelmet fordítanak az online pénztárgép használatára kötelezettek ellenőrzésére, a nyugtaadást már korábban elmulasztókra, továbbá a jövedéki termékek forgalmának ellenőrzésére is.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 46. héten Törökszentmiklóson tart fokozott ellenőrzést.

Az ellenőrzések során a revizorok az üzletekben, kitelepüléseken a számla- és nyugtaadást, a készpénzkészletet, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségeket ellenőrzik.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. november 8. és 18. között fokozottan ellenőrzik a textil termékek és lábbelik forgalmazásával foglalkozó vállalkozásokat. Az adóellenőrök kiemelten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2018. november 12. és 16. között az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • november 12. hétfő: Salgótarján és környéke
  • november 13. kedd: Szécsény és környéke
  • november 14. szerda: Balassagyarmat és környéke
  • november 15. csütörtök: Pásztó és környéke
  • november 16. péntek: Bátonyterenye és környéke

A revizorok ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét. Utóbbi körben kiemelten ellenőrzik a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, továbbá a pénztárgép éves felülvizsgálatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei kiemelten ellenőrzik az építőipari, személy- és vagyonvédelmi vállalkozások alkalmazotti bejelentéseit 2018. október 1. és november 21. között.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 46. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • november 12. hétfő: Nyírkarász,
  • november 13. kedd: Vásárosnamény,
  • november 14. szerda: Fehérgyarmat,
  • november 15. csütörtök: Kocsord, Győrtelek,
  • november 16. péntek: Nyírcsaholy, Nagyecsed.

A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást vizsgálják.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. november 12. és 16. között kiemelten ellenőrzik az online pénztárgép használatát. A revizorok közterületeken és üzletekben is vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint az online pénztárgép használatához kapcsolódó egyéb kötelezettségek pl. éves felülvizsgálat, nyitó készpénzkészlet rögzítése stb. teljesítését.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • november 12. hétfő: Bátaszék
  • november 13. kedd: Bonyhád
  • november 14. szerda: Szedres, Nagydorog
  • november 15. csütörtök: Tamási
  • november 16. péntek: Paks

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. november 12. és 16. között kiemelten ellenőrzik a ruha- és textilárusokat az alábbi járások területén:

  • november 12. hétfő: Devecser
  • november 13. kedd: Pápa
  • november 14. szerda: Veszprém
  • november 15. csütörtök: Sümeg
  • november 16. péntek: Zirc

A NAV szakemberei főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják, továbbá kiemelten ellenőrzik a tényleges és bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, valamint a pénztárgépek éves felülvizsgálatát.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. november 12. és 18. között fokozottan ellenőrzik a házhozszállítással értékesítő vállalkozásokat.

A hivatal szakemberei a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét vizsgálják.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS