Maratoni ellenőrzés volt a nagybani piacon

Maratoni ellenőrzés volt a nagybani piacon
2023. 05. 29., 14:35

Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

A nagybani piac minden szegletét bejárták, és a kereskedelemhez kapcsolódó dokumentumokat is megnézték a hatóságok a maratoni, mintegy negyvennyolcórás akcióban május 23-án és május 24-én. A több tonnányi zöldség, és gyümölcs mustrája csaknem 330 adózót érintett. A két nap „mozgó” áruforgalma sem maradt kontroll nélkül, amit közösen világítottak át a pénzügyőrök és az adóellenőrök. A rendőrség az áruforgalmi ellenőrzéseket segítette, míg a NÉBIH a raktáron lévő árukat vizsgálta, az epertől a hagymáig, mindent. A zöldséges és gyümölcsös vállalkozásoknál és a fuvarozóknál is találtak szabálytalanságokat.

A NAV munkatársai – az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) szerinti – kockázatelemzésének, a bűnszervezetek felszámolásának, az eddigi hatékony fellépésnek is köszönhető, hogy a mostani akcióban a kereskedőknél a korábbinál kevesebb szankciót kellett alkalmazni.

Az illegális kereskedelem megfékezésére a NAV a jövőben is tervez hasonlóan nagyszabású közös akciókat. A hatóság a visszatérő ellenőrzésekkel nem a büntetés kiszabását tűzte ki célul, hanem a legálisan működő vállalkozások támogatását. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS