Kata mögé rejtett munkaviszony? – Nem hagyja annyiban a NAV

2020. 03. 01., 13:30

2020-ban az adóhivatal kiemelt jelentőségű feladatnak tekinti a bújtatott foglalkoztatás feltárását és visszaszorítását, a valóságban munkaviszonyban történő foglalkoztatás kata mögé rejtésének megakadályozását.

A NAV-nak 2020-ban is elsődleges feladata az adóelkerüléssel kivont adóösszegek biztosítása, és a jogszerű vámösszegek beszedése, ugyanakkor az együttműködő, és a jogkövető magatartást tanúsító adózókat továbbra is segíti, támogatást nyújt a hibák kijavítására.

A NAV 2020-ban fokozza a jelen idejű fellépést az adóelkerülés feltárására, az adókijátszásra specializálódott társaságok kiszűrésére, az online pénztárgépeken, Online Számla rendszeren, kezelőszemélyzet nélküli automatákon, illetve az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszeren (EKÁER) keresztül érkező valós idejű adatok felhasználásával.

Kiemelt jelentőségű a bújtatott foglalkoztatás feltárása és visszaszorítása, a valóságban munkaviszonyban történő foglalkoztatás kata mögé rejtésének megakadályozása.

A NAV továbbra is figyelemmel kíséri a székhelyszolgáltatókat, valamint az e-kereskedelmet. Kockázatelemzései alapján kiemelt figyelmet fordít az építőipari vállalkozásokra, a vendéglátóipari vállalkozásokra, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelemre, az „adózatlan” jövedéki termékek feketepiacára, valamint az áfacsalással bonyolított zöldség- és gyümölcskereskedelmi ügyletekre. Kiemelt feladata továbbá 2020-ban a behajthatatlan követelésekhez kapcsolódó áfa-visszaigénylések ellenőrzése, valamint a NETA-kötelezettség teljesítésének vizsgálata.

A NAV támogató eljárásokat végez jellemzően a turizmusfejlesztési hozzájárulás alanyainál; az ingatlan-, illetve telekértékesítésből származó jövedelmet be nem valló adózóknál; a környezetvédelmi termékdíjat nem fizető, továbbá a nemzetközi információcsere-adatok szerint adókötelezettségüket nem teljesítő adózók körében.

A NAV továbbra is előre jelzi honlapján az Adótraffipax rovatban, hogy mely időszakban és helyszíneken végez jogkövetési vizsgálatokat és tart próbavásárlásokat. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 08:41:00
2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS