Hol és kiket keresnek fel a NAV revizorai? – Itt az 52. heti lista

2020. 12. 21., 08:00

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 21-én kezdődő 52. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakör: katás szerződések vizsgálata

A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.

Észak-Budapest

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az év végéig ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat.

Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, illetve az áruk eredetét vizsgálják.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 1. és 31. között az édesség- és ajándékárusokat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Indokolt esetben forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

Baranya megye

A megye építkezésein folytatódnak a szabályos foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 21. és 23. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését a fenyőárusoknál.

Győr-Moson-Sopron megye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a megyei vendéglátóegységeket, valamint az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. december 21. és 23. között az ünnepi édesség- és ajándékkereskedőket, valamint a fenyőfaárusokat ellenőrzi a megyében.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint a online pénztárgép helyes használatát.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. decemberben a megyei adventi vásárokon, piacokon az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. decemberében az ételrendelések, ételkiszállítások kapcsán ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Ellenőrzésre számíthatnak továbbá a tüzelő- és építőanyag-kereskedők, valamint az építőiparban tevékenykedő vállalkozások is.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 30. és december 23. között az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását és az alkalmazottak bejelentését

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. december 14. és 19. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • december 21. hétfő: Balassagyarmati járás
  • december 12. kedd: Pásztói járás
  • december 13. szerda: Salgótarjáni járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fenyőfát, díszeket értékesítő kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 30-ától a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik.

A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága az 50–51. héten a megye teljes területén ellenőrzi az ünnepi termékek árusítóit. Ellenőrzésekre számíthatnak az édesség-, szaloncukorárusok, az égősorok, karácsonyfadíszekkel kereskedők, a fenyőfaárusok és a hús- és halboltok.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2020. december 10. és 24. között a játékok, ajándékok és ünnepi termékek árusítóit, a webáruházakat és az ételkiszállító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020 decemberében az ünnepi, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 14. és 23. között az egész megye területén ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat, a fenyőfa-kereskedőket, valamint az ünnepi, szezonálistermék-árusítókat.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. december 3. és 31. között az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS