Hol és kiket keresnek fel a NAV revizorai? – Itt a 47. heti lista

2020. 11. 16., 08:30

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 16-án kezdődő 47. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakör: katás szerződések vizsgálata

A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.

Észak-Budapest

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 11-étől év végéig ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat.

Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, illetve az áruk eredetét vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai októberben és novemberben az autógumi-szerelő vállalkozásokat ellenőrzik.

A revizorok forgalomszámlálást is végezhetnek, valamint az online pénztárgépbe rögzített bevételek alakulását folyamatosan elemzik.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai november 16. és 22. között

  • kedden Pécsett a belvárosi játékboltokat,
  • szerdán Bólyban a Szabadság és Rákóczi utcai kereskedelmi- és vendéglátóhelyeket,
  • pénteken pedig Pécsett a Nagy Imre úti üzleteket

ellenőrzik.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak az alkalmazottak foglalkoztatásához kapcsolódó ellenőrzések. A megye egész területén ellenőrzésre számíthatnak a személyszállítók, valamint az építőipari vállalkozások is.

Békés megye

2020. november 16. és 29. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a megyei virágárusokat, valamint a vitaminokat, gyógynövényeket és táplálék-kiegészítőket árusító üzleteket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei 2020. november 16. és 20. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését a virág- és ajándékárusoknál.

Győr-Moson-Sopron megye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben a megyei vendéglátóegységeket, valamint az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. november 18-án a megyei építkezéseken ellenőrzi a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. novemberben a mobiltelefon- és játékkereskedő vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. novemberben a szolgáltató szektorban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát és a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 16. és 20. között a hentesüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. november 16. és 20. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • november 16. hétfő: Balassagyarmati járás
  • november 17. kedd: Salgótarjáni járás
  • november 18. szerda: Pásztói járás
  • november 19. csütörtök: Szécsényi járás
  • november 20. péntek: Bátonyterenyei járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a használtruha-kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 47. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket.

  • november 16. hétfő: Gyulaháza, Nyírtass
  • november 17. kedd: Nyíregyháza
  • november 18. szerda: Újfehértó
  • november 19. csütörtök: Mátészalka, Győrtelek
  • november 20. péntek: Nyíregyháza

A NAV munkatársai a kisgépkölcsönzők nyugta- és számlaadását, valamint az építőipari alkalmazottak bejelentéseit ellenőrzik

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 16. és 20. között a piacokon és közterületen ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint a helyes pénztárgéphasználatot.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • november 16. hétfő: Bátaszék
  • november 17. kedd: Bonyhád
  • november 18. szerda: Szekszárd
  • november 19. csütörtök: Tamási
  • november 20. péntek: Paks

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. november 11. és 22. között az autógumi-szerelőket ellenőrzik. Az adóellenőrök az alkalmazottak bejelentését, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.

Az online pénztárgépeknél ellenőrzik a tényleges és bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, valamint a pénztárgép éves felülvizsgálatának szabályszerűségét is.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.