Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 31-én kezdődő 36. héten.
„Központi” témakör: béren kívüli juttatásként adott utalványok ellenőrzése
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal NAV célzott ellenőrzéssorozatba kezd az utalványokkal visszaélő cégeknél.
Az érintett társaságoknál a munkavállalók az utalványokat az átadás után röviddel készpénzben visszaválthatták, így a munkáltatók – az adók és járulékok bevallása és megfizetése nélkül – jelentős béren felüli jövedelmet juttathattak alkalmazottaiknak.
A NAV több mint ezer olyan céget azonosított és ellenőrizhet, ahol így éltek vissza a béren kívüli juttatás e formájával. A vizsgálatok a jogosulatlanul igénybe vett adókedvezményeket és az adózatlan jövedelmeket érintik.
A munkáltatóknak az ellenőrzés megkezdéséig van lehetőségük az így juttatott utalványok valós közterheit bevallani és megfizetni, korábbi bevallásaikat önellenőrzéssel módosítani.
Kiemelt ellenőrzési témakör: katás szerződések vizsgálata
A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai augusztus 31. és szeptember 5. között hétfőn Pécsett a szoláriumokban, szerdán a Szigetvári Strandon értékesítőknél, csütörtökön pedig Sásdon, a Rákóczi úti üzletekben végeznek ellenőrzéseket.
A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
A hivatal munkatársai továbbra is ellenőrzik a dolgozók szabályos foglalkoztatását a megye építkezésein.
Békés megye
2020. augusztus 31. és szeptember 4. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a megyei papír- és írószer-kereskedőket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
Csongrád-Csanád megye
A NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai szeptember 1. és 3. között a megyében a piacokon, közterületeken működő adózókat ellenőrzik.
Az adóellenőrök többek között a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. szeptember 1. és 3. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzi a megyében. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a 36. héten a tanszer-, a papír-írószer- és ruhakereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 31. és szeptember 4. között a pékségeket és pékáruüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 2020. augusztus 31. és szeptember 4. között az alábbi helyeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a büfékben, street food falatozókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei 2020. augusztus 3-ától szeptember 9-éig a tanszer-, papír- és írószer-kereskedőket ellenőrzik.
A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Somogy megye
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 36–37. héten az alábbi helyszíneken végez ellenőrzéseket:
A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 24. és szeptember 4. között a zöldség- és gyümölcsárusokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint az online pénztárgép használatához kapcsolódó kötelezettségek teljesítését.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
ADÓtraffipax
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.