Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 24-én kezdődő 35. héten.
„Központi” témakör: béren kívüli juttatásként adott utalványok ellenőrzése
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal NAV célzott ellenőrzéssorozatba kezd az utalványokkal visszaélő cégeknél.
Az érintett társaságoknál a munkavállalók az utalványokat az átadás után röviddel készpénzben visszaválthatták, így a munkáltatók – az adók és járulékok bevallása és megfizetése nélkül – jelentős béren felüli jövedelmet juttathattak alkalmazottaiknak.
A NAV több mint ezer olyan céget azonosított és ellenőrizhet, ahol így éltek vissza a béren kívüli juttatás e formájával. A vizsgálatok a jogosulatlanul igénybe vett adókedvezményeket és az adózatlan jövedelmeket érintik.
A munkáltatóknak az ellenőrzés megkezdéséig van lehetőségük az így juttatott utalványok valós közterheit bevallani és megfizetni, korábbi bevallásaikat önellenőrzéssel módosítani.
Kiemelt ellenőrzési témakör: katás szerződések vizsgálata
A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.
Észak-Budapest
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztusban a Budai Várban, valamint a Duna-korzón és környékén ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését és a foglalkoztatás szabályszerűségét.
Vizsgálatokra számíthatnak még az építkezéseken dolgozó vállalkozások is.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztusban a megye vendéglátóhelyein ellenőriznek. Az ellenőrök egyebek mellett vizsgálják a kedvezményes áfakulcsok használatának szabályszerűségét, továbbá forgalomszámlálásra is sor kerülhet.
Az igazgatóság munkatársai emellett egész nyáron ellenőrzik a szezonálisgyümölcs-árusokat a boltokban, piacokon és közterületen. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Vizsgálatokra számíthatnak még az építkezéseken dolgozó kivitelező vállalkozások is.
Dél-Budapest
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 24. és 28. között Budapesten a tanszer-, papír- és írószer-kereskedőket ellenőrzik.
A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Kelet-Budapest
A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 24. és 28. között ellenőrzik a távol-keleti árukat értékesítő kereskedőket, bevásárlóközpontokat és piacokat. A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, az online pénztárgépek használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztusban a megye vendéglátóhelyein ellenőriznek. Az ellenőrök egyebek mellett vizsgálják a kedvezményes áfakulcsok használatának szabályszerűségét, továbbá forgalomszámlálásra is sor kerülhet.
Az igazgatóság munkatársai egész nyáron ellenőrzik a szezonálisgyümölcs-árusokat a boltokban, piacokon és közterületen. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Vizsgálatokra számíthatnak még az építkezéseken dolgozó kivitelező vállalkozások is.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai augusztus 24. és 30. között kedden Siklóson, a Tesco Áruház üzletsorán értékesítőknél, csütörtökön a komlói piacon árusítóknál, pénteken pedig Pécsett, a taxis-személyszállítóknál végeznek ellenőrzéseket.
A hivatal munkatársainak megjelenésére a hét minden napján számíthatnak a magánszálláshely-szolgáltatók Pécsett, Komlón, Orfűn, Bólyban és Villányban.
A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgép használatát, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a szabályos foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.
Fejér megye
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 24. és 30. között a szálláshely-szolgáltatókat ellenőrzik. A NAV munkatársai vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. augusztus 25. és 27. között a tanszer-, a papír-írószer- és a ruhakereskedőket ellenőrzi a megyében. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztusban a megyei strandok, fürdők területén működő vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 17. és 28. között a tanszer-, papír-, írószer- és ruhakereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának revizorai 2020. augusztus 17. és 29. között az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fagylaltozókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei 2020. augusztus 3-ától szeptember 9-éig a tanszer-, papír- és írószer-kereskedőket ellenőrzik.
A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Somogy megye
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a 34-35. héten az alábbi területeket ellenőrzik: a szálláshely-szolgáltatókat, azon Balaton parti kereskedelmi és vendéglátó-üzleteket, amelyeket 2020-ban még nem ellenőriztek, valamint a tanszer-, papír- és írószer-árusítókat.
A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Az NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 35. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket.
A NAV munkatársai az építőipari alkalmazottak bejelentéseit, valamint a kereskedelmi- és vendéglátóhelyek nyugta- és számlaadását és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják.
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 24. és szeptember 4. között a zöldség- és gyümölcsárusokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét, valamint az online pénztárgép használatához kapcsolódó kötelezettségek teljesítését.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
Veszprém megye
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 24. és 28. között ellenőrzik a tanszer-, papír- és írószer-kereskedőket.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. augusztus 10. és 25. között a Balaton-parti településeken ellenőrzik a vendéglátóhelyeket, üzleteket, alkalmi árusítókat, valamint a strandokon és azok környékén működő vállalkozásokat. A korábban mulasztó vállalkozások ismételt ellenőrzésre számíthatnak.
Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint a pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.
ADÓtraffipax
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.