Fiktív számlák miatt valóságos kényszerintézkedés: 1,3 milliárd forint a „tét”

2023. 05. 11., 11:13

Több, fuvarozási tevékenységet végző gazdasági társaságnál hajtott végre kényszerintézkedéseket a NAV. Az ingó és ingatlan vagyon mellett kriptovalutát is lefoglaltak a nyomozók a több mint 1,3 milliárd forint vagyoni hátrány megtérítése érdekében.

A NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást több fuvarozási tevékenységet végző cégnél.

A gazdasági társaságok különböző adminisztratív szolgáltatásokról kiállított fiktív számlákat fogadtak be, melyek mögött tényleges gazdasági teljesítés nem állt, így csökkentették jogosulatlanul áfafizetési kötelezettségüket, amellyel több mint 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A bűncselekmény elkövetésének félbeszakítása, valamint a bizonyítékok begyűjtése érdekében a NAV nyomozói járőrök közreműködésével, országosan több helyszínen, összehangoltan hajtottak végre kényszerintézkedéseket. A bűncselekmény elkövetésével okozott több mint 1,3 milliárd forint vagyoni hátrány megtérítése érdekében a nyomozóhatóság gépjárműveket, bankszámlapénzt foglalt le, valamint ingatlanokat vett zár alá. Az egyik helyszínen a kutatás végrehajtása során online és fizikai (hardware) pénztárcákból különböző típusú kriptovaluták is előkerültek, melyeket szintén lefoglaltak.

A nyomozók az akcióban több mint 650 millió forintnyi vagyont biztosítottak, hét főt gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két főt őrizetbe vettek, akiknek letartóztatását elrendelte a bíróság. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS