Figyelmeztet az adóhivatal: nyissák meg a tárhelyet!

2021. 09. 28., 13:45

A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük – közölte a NAV kedden az MTI-vel.

Az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Országosan több mint egymillióan kaptak elektronikus értesítést, míg ötszázezren postán kapják az adószámla-kivonatot a következő hetekben.

Akinek van ügyfélkapu-regisztrációja, az elektronikus tárhelyére kapta a folyószámlájával összefüggő tájékoztatót, amelyről e-mail-értesítés érkezik a regisztrációkor megadott címre. Az adóhivatal szerint érdemes megnyitni a tárhelyet, mivel a beérkezett üzenetek harminc nap elteltével automatikusan törlődnek a felületről, kivéve, ha azokat a megnyitás után a tartós tárba helyezik.

Ha valaki nem nézte meg a tárhelyére érkezett üzenetet, de az e-mail-értesítésben látja, hogy folyószámla-rendezéssel összefüggésben küldött üzenetet a NAV, akkor lekérdezheti adószámla-egyenlegét az eBEV-portálon. A NAV honlapján elérhető „Segédlet adószámla-lekérdezéshez” címmel egy részletes útmutató, amely lépésről lépésre bemutatja a lekérdezés menetét.

Akinek tartozása van, ügyfélkapus hozzáféréssel akár online bankkártyás fizetéssel is rendezheti azt az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásból, de fizetheti átutalással, csekken vagy a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával. Átutaláskor a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. Csekket igényelni a legegyszerűbben a 1819-es ingyenesen hívható NAV Infóvonalon lehet a 4-es menüpontban.

Arra is rámutattak, hogy túlfizetéskor annak kiutalását vagy tartozásra átvezetését a 2117-es számú „Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez” nyomtatványon lehet kérni. A nyomtatvány már az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban is elérhető, így külön segédprogram telepítése nélkül, bármilyen okoseszközön, akár mobiltelefonon is használható.

Amennyiben valakinek segítségre van szüksége az adószámlája értelmezéséhez, általános kérdésekkel hívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon. Konkrét adatok lekérdezéséhez, egyeztetéséhez a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerét a 06-80/20-21-22-es számon lehet hívni - olvasható az adóhivatal közleményében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS