Egy összehangolt akcióban egyszerre öt, egymástól függetlenül működő bűnbandát számolt fel a NAV. A költségvetésnek okozott milliárdos kár enyhítésére a NAV munkatársai több száz milliós vagyont biztosítottak és öt embert őrizetbe is vettek.
A jellemzően Borsod megyei elkövetőkhöz köthető, vagyonvédelemmel, reklámozással, valamint nemzetközi árukereskedelemmel foglalkozó cégek fiktív cégláncolatok felhasználásával csökkentették vállalkozásaik fizetendő adóját.
Az összehangolt akcióban a NAV nyomozói és járőrei több mint 60 helyszínen tartottak egyszerre házkutatást. Az okozott adóhiány fedezésére ingatlanokat, gépjárműveket, ékszereket, készpénzt és bankszámlákat foglaltak le több száz millió forint értékben.
A NAV munkatársai nyolc gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, akik közül öt személyt őrizetbe vettek, a bíróságok pedig elrendelték letartóztatásukat. Tettükért akár tíz év szabadságvesztést is kaphatnak. (NAV)
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.