144 ezer diák vesz részt a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét programjain

144 ezer diák vesz részt a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét programjain
2023. 03. 06., 19:40

Március 6-án indult a kilencedik PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét az iskolákban, a március 10-ig tartó program pénzügyi témakörében a „Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság”, a vállalkozóiban pedig a „Gondolkozz és vállalkozz!” fókusz szerepel.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter videoüzenetben köszöntötte a rendezvény résztvevőit, és rámutatott: a diákok és a vállalkozásfejlesztés érdekében együttműködik az állam, a civil-, és versenyszféra, a pedagógustársadalom, a pénzügyi szervezetek.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a megnyitójában kiemelte: a program iránt az idén is nagy az érdeklődés, több mint ezer iskola közel 144 ezer diákja vesz részt rajta, 506 önkéntes közreműködésével. Hozzátette, hogy a tanév kiemelt témáinak különböző korosztályok számára kidolgozott tananyagait és a felkészülést segítő anyagait a regisztrált iskolák ingyenesen tölthetik le a témahét honlapjáról.

Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, a PÉNZ7 projektvezetője azt emelte ki, hogy a diákok figyelmét a jelszavak, a digitális biztonság fontosságára hívják fel az élményközpontú tanórákon, ahol az egyes korosztályok sajátosságait figyelembe véve, játékosan adják át az ismereteket.

Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette: Magyarország 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week Európa-szerte mintegy 30 országban zajló kezdeményezéséhez. A PÉNZ7 idén is kapcsolódik mind a European Money Week, mind a mintegy 130 országot érintő Global Money Week eseménysorozathoz, egyben a kormány 2017-ben elfogadott nemzeti pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégiájának céljait is támogatja.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: immár kilenc éve készíti el az alapítvány a PÉNZ7 tananyagait, mintaóráit. A Belügyminisztérium együttműködésével idén 570 ezer tankönyv és munkafüzet segíti majd az ismeretek átadását.

Hegedüs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja szerint az elmúlt évek legfontosabb tanulsága, hogy a közös cél érdekében létrehozott együttműködéssel mindenki nyer, a részt vevő szervezetek, a diákok és a tanáraik egyaránt. Eddig több mint 1,4 millió diák és 12 ezer tanár vett részt a program indulása óta, és 9300 iskolában tartottak órákat.

A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei a Belügyminisztérium projektvezetésével a Gazdaságfejélesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány. (MTI)

A felvételen Tóth Tibor a témahét nyitórendezvényén a Magyar Fejlesztési Bank székházában.

(Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS