Egy nap alatt 150 benzinkutat ellenőriztek, de szerdától jön a java

Egy nap alatt 150 benzinkutat ellenőriztek, de szerdától jön a java
2021. 11. 17., 08:45

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára felidézte, hogy az üzemanyagok ára a gazdaság működésére, és általánosságban az árakra is hatással van, ezért a kormány november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette.

A szabályok betartását a NAV ellenőrzi – szögezte le Tállai András, megjegyezve, hogy a pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adat alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja egyebek között azt is, hogy a kutakon betartják-e az üzemanyagárakra vonatkozó szabályokat. A maximum ár a 480 forint, ennél magasabb áron nem értékesíthető a benzin és a gázolaj, az az üzemeltető, aki ezt mégis megteszi, szankcióra számíthat – húzta alá Tállai András. Vagyis 480 forintnál egyetlen fillérrel sem lehet magasabb a benzinért, illetve a gázolajért fizetendő összeg.

Tállai András elmondta, hogy szerdától még komolyabb ellenőrzésre számíthatnak a benzinkutak, ugyanis mától az üzemanyagárak ellenőrzésébe bevonják a NAV nemzetközi hírű mobillaborjait is, amelyekkel azonnal ellenőrizhető az, hogy megfelelő minőségű-e az üzemanyag. A visszaélések kiszűrése az úgynevezett mobil ellenőrző laborokkal nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat.

Tállai András kitért arra, hogy a szabályokat be nem tartó benzinkút üzemeltetői bírsággal, sőt ismételt jogsértés esetén üzletzárással is számolhatnak. Százezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a NAV, az ismételt jogsértésnél pedig akár fél évre is bezárathatja a benzinkutat, ebben az esetben az üzemeltetést átveszi egy nyilvántartott szolgáltató.

Az államtitkár szerint szankció kiszabására az elkövetkező három hónapban ritkán kerül majd sor, elsősorban azért mert az üzemeltetők ügyelnek az adózási és egyéb jogszabályok betartására. A szabályok kikerülését fontolgató néhány adózót pedig a vámhivatal fokozott ellenőrzése sarkallhatja a szabályok maradéktalan betartására. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS