A Demján Sándor 1+1 Kkv Beruházás-Élénkítő Támogatási Programra az elmúlt öt hétben több mint 6500 vállalkozó regisztrált, ez is mutatja, hogy a vállalkozásoknak szándékukban áll beruházást indítani, új eszközöket beszerezni – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Az előregisztráltak a pályázattal kapcsolatos összes dokumentumot január 21-én 17 óráig tölthetik fel. Így számukra a január 17-ei előregisztrációs időpontot meghosszabbították, hogy teljeskörű dokumentációval rendelkezzenek.
A konkrét pályázatokat január 23-án 10 órától 16 óráig lehet beadni. Ezt az időablakot a vállalkozások rendelkezésére bocsátják, a pályázati felület nem zárul le, ha túljelentkezés, vagy az előzetesen meghirdetett keretösszegnél magasabb igény jelenik meg.
A pályázatokat a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség fogja egyenként értékelni a felhívásban közzétett pontozásos rendszernek megfelelően. A támogatói okiratokat előreláthatólag még tavasszal kiállítják, mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy 2025-ben a gazdasági növekedést a Demján Sándor-program segíteni tudja – hangsúlyozta az államtitkár. (MTI)
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.