Magyarországon elsőként a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei jelennek meg a piacon a mesterséges intelligencia (MI) támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel.
„A cég az MI alkalmazás tanuló folyamataként fogta fel a termékfejlesztést. Az új technológia kapcsán megszületett etikai elvünk szerint minden fontos kérdésről az ember dönt, az MI-k pedig ezen keretek között dolgoznak”– jelentette debreceni sajtótájékoztatóján Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója.
Több mint fél tucat MI-platformot vontak be a munkájukba, így a termékötletek, a konkrét receptúrák, technológiai szempontok, vagy éppen a marketing, a kommunikáció és a kreatív elemek (honlapok, vizuális, zenei és verbális megoldások) kialakításába.
Eddig három terméket fejlesztettek ezzel a módszerrel: a Csevegő névre keresztelt 400 grammos magvas kenyér, egy szendvicsalap és egy sütemény.
A közelmúltban egymilliárd forintos beruházással fagyasztott termékeket előállító mintaüzemet hoztak létre. A 380 dolgozót foglalkoztató cégcsoport tavalyi árbevétele 11 milliárd forint volt, az idén félmilliárdos növekedéssel számolnak.
Megnyílt az online jelentkezés lehetősége a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség több mint ezer vállalatot tartalmazó adatbázisába, amelynek révén minden eddiginél könnyebben találhatnak egymásra beruházók és beszállítók.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.