Hatékonyabbak lehetnek a kiskereskedők a mesterséges intelligencia bevetésével

2023. 11. 23., 21:10

A kiskereskedőknek már az idei ünnepi időszakban érdemes megfontolniuk, hogy a mesterséges intelligencia segítségével elégítsék ki vásárlóik igényeit, javítsák a vásárlási élményt és hatékonyabb működést érjenek el – mutat rá a Deloitte tanulmánya.

Az idei ünnepi vásárlást komolyan befolyásolhatják az inflációs és recessziós aggodalmak, amelyek együtt arra késztethetik a fogyasztókat, hogy csökkentsék költekezésüket. Mindezek mentén felmerülnek olyan kérdések: hogyan készüljenek a vállalkozások ilyen környezetben a fogyasztók fokozott óvatosságára? Milyen módszerekkel lehet a vásárlókat megtartani? A kihívásokkal teli időszakban is megvan a lehetősége annak, hogy a kiskereskedők az újonnan megjelenő technológiai eszközök, például a mesterséges intelligencia alkalmazásával gyarapodni tudjanak.

A gazdasági nyomás ellenére a fogyasztók továbbra is költenek. A Deloitte 2022-es ünnepi kiskereskedelmi felmérése szerint a kiskereskedelmi cégek vezetőinek 77 százaléka arra számít, hogy az ünnepek alatti eladások növekedni fognak az előző évhez képest, 66százalék pedig arra számít, hogy az online ünnepi vásárlási forgalom legalább egy számjegyű növekedést fog mutatni az előző évhez képest.

„A kérdés az, hogy vajon tömegesen visszatérnek-e a fogyasztók a fizikai boltokba és a bevásárlóközpontokba vagy a kiskereskedelem jellege tovább változik? A márkáknak és a kereskedőknek úgy kell változtatniuk a termékeiken és szolgáltatásaikon, hogy ott találkozzanak a vásárlókkal, ahol éppen vannak és ugyanezen okokból meg kell változtatniuk az ügyfélkapcsolataik kezelését is” – mondta Schenk Tamás, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

A Deloitte Generative AI for Retail – generatív mesterséges intelligencia a kiskereskedelemben című tanulmánya három lépést határoz meg arra, hogyan lehet felkészíteni egy vállalkozást a technológia alkalmazására.

1. Fel kell készíteni az adatokat a AI-ra

A legfontosabb az adat minősége: tiszta, felhasználásra alkalmas adatok nélkül az ügyfélszerzési, elköteleződési és megtartási módszerek nem működnek optimálisan. Az adatokat át kell vizsgálni, a hiányzó részeket pótolni. A jó minőségű adatok segítenek abban, hogy a megfelelő élményeket megfelelő időben és megfelelő csatornán tudják nyújtani a célközönségnek.

„A hatékony adatmenedzsment biztosítja, hogy az AI projektekben felhasznált adatok megfelelő minőségűek, pontosak és konzisztensek. A rossz minőségű adatok megbízhatatlan AI modellekhez és pontatlan előrejelzésekhez vezethetnek. Ezenfelül fontos nyilvántartani az adatok forrását, mely nélkülözhetetlen a hitelesség szempontjából. Az is előfordulhat, hogy az AI alkalmazásokhoz eltérő forrásokból származó adatokra van szükség, így kiemelt jelentőségű a szervezet adatintegrációs képessége, mely biztosítja, hogy a különböző rendszerekből származó adatok közös felhasználása kiforrott, működőképes folyamat” – mondta dr. Barta Gergő, a Deloitte vezető AI szakértője.

2. Felhasználási esetek és AI ütemterv

A generatív AI és gépi tanulás az ügyfélút minden szakaszában növelheti a minőséget és a hatékonyságot. A Deloitte Digital szakértői szerint az agilitás, hatékonyság és ügyfélelégedettség javításának legkiemelkedőbb lehetőségeit az idei ünnepi szezonban az alábbiak:

Reklám: A generatív mesterséges intelligencia által létrehozott szöveges és képi eszközökkel gyorsabb és hatásosabb kampányok hozhatók létre. Ez csökkenti a piacra jutási időt és az újonnan megjelenő fogyasztói igényeket kihasználva növeli az elkötelezettséget.

Webes élmény: A mesterséges intelligencia segít a választék összeállításában és elvezeti az ügyfeleket a szükséges válaszokhoz – pontosan akkor, amikor szükségük van rájuk. Ezzel célzottabb és személyre szabottabb módon lehet kapcsolódni az ügyfelekkel a weboldalon.

Üzleten belüli élmény: A generatív AI képességek üzleten belüli élménybe történő integrációjával költséghatékony módon lehet kialakítani interaktív „virtuális személyes vásárlói” élményt.

Ellátási lánc: A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás eszközei előre jelezhetik, megelőzhetik és megoldhatják az ellátási lánc kihívásait. Ezzel a gyártástól a szállításig minden szakaszban javul a sebesség és a nyereségesség.

Ügyfélszolgálat: A generatív AI-alapú figyelőeszközök, minőségbiztosítási szolgáltatások és chatbot-technológiák segítségével hatékonyabb és eredményesebb szolgáltatási élmény jön létre, miközben megszűnik a call center költsége.

3. Tesztelés és tanulás

A generatív mesterséges intelligencia segítségével gyorsan lehet prototípust fejleszteni új reklámkampányoknak, szolgáltatási folyamatoknak és prediktív megismerő eszközöknek. A rendszeresen végrehajtott kísérletekkel megállapítható, hogy várhatóan mely alkalmazási területek lesznek a legjelentősebb pozitív hatással a szervezeti jövedelmezőségre és hatékonyságra.

A tesztelés és tanulás módszertana gyorsan pozitív hatásokat eredményezhet a minőség, skálázhatóság, alkalmazkodóképesség, optimalizáció és pontosság területein. Jobb minőségű marketingtartalmat lehet előállítani létszámnövelés nélkül és ezt a tartalmat hatékonyan személyre lehet szabni a fogyasztói igények széles skálájának megfelelően; gyorsabb lesz a reakció a változó fogyasztói véleményekre és piaci trendekre; ezzel az áruválaszték, az elérési csatornákra fordított összegek és a marketing teljesítmény is folyamatosan javul; végeredményben pedig precízebb analitikai információk nyerhetők a jövőbeli trendek előrejelzéséhez és a kihívások hatékonyabb megelőzéséhez.

Kellemesebb ünnepek

A 2023-as ünnepi vásárlási szezon sorsa nagyrészt már eldőlt, az idei tapasztalatok azonban hasznosak lesznek a jövőre nézve: az jelzi majd a hosszú távú trendeket, ahogy a fogyasztók a gyorsan változó gazdasági körülmények közepette kezelik vásárlási igényeiket.

„A Deloitte 2023-as ünnepi szezonra vonatkozó előzetes felméréséből már kiderül, hogy a kereskedők 98 százaléka jártasnak vallja magát a különböző AI eszközök használatában, azonban csak 33 százaléka van tisztában azzal, hogy ezen eszközök használata ténylegesen milyen hatással bír az üzleti tevékenységére” – emelte ki Aracsi Bernadett, a Deloitte Magyarország FMCG-Retail iparági csoportjának vezetője.

Az adatok és a mesterséges intelligencia növekvő erejének köszönhetően a kereskedők a jövőben agilisabbak és rugalmasabbak lehetnek.

„A kiskereskedők már most számos lépést megtehetnek, hogy kihasználják a generatív AI-ban rejlő lehetőségeket. Előfordulhat, hogy amiket 2023 késő őszén próbálnak ki, még nem változtatja meg drámaian az idei eredményeiket, ám megalapozhatja a következő évek hatékonyabb és eredményesebb vásárlói élményeit – mondta Schenk Tamás.

A Deloitte tanulmánya itt érhető el teljes terjedelmében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 12., 21:35
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is). Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
2025. 02. 12., 21:45
Ki választhatja, milyen nyomtatványon, milyen határidővel? Kell-e arányosítani, hogyan áll át a pénztárgép, mi a teendő a már kiállított számlákkal, nyugtákkal? A NAV honlapján már elérhetők a válaszok a legtöbbeket érintő kérdésekre, jó néhány speciális eset megvilágításával egyetemben.
2025. 02. 13., 16:10
Már az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.
2025-02-14 15:25:00
A NAV-Mobil-letöltések száma „a házasság hetén” lépte át az egymilliót. A NAV-Mobillal bárhol és bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető többek között az adószámla, azaz, hogy van-e tartozás, esetleg túlfizetés a NAV-nál, de lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, egyszerűen és gyorsan befizethető a gépjárműadó, és ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai is. A NAV-Mobil elérhető a Google Play és az App Store áruházakban is.
2025-02-14 06:20:00
A Diligent megelőzi a dél-koreai Samsung SDI 2023-ban elindított 61,9 millió eurós projektjét, így immár az amerikai cég beruházása a HIPA által kezelt projektek közül a legnagyobb K+F befektetés.

  Rovathírek: HIPA

A Diligent megelőzi a dél-koreai Samsung SDI 2023-ban elindított 61,9 millió eurós projektjét, így immár az amerikai cég beruházása a HIPA által kezelt projektek közül a legnagyobb K+F befektetés.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS