Versenyképesebb helyzetben találhatják magukat a túlélő vállalkozások

2020. 12. 23., 12:00

A pandémia miatt kialakult gazdasági nehézségek katalizáló erővel hatottak a magyar kis- és középvállalkozások digitális fejlődésére. A válsághelyzet pozitív következményeként sokan döntöttek olyan informatikai háttérfejlesztések mellett, amelyek lehetővé tették a helytől független munkavégzést és a távmunkát. A kötelező minimumon túlmutató megoldások iránt is érezhetően megnőtt az igény, és egyre nagyobb teret nyertek a felhőalapú vállalatirányítási rendszerek, amivel hosszútávon óriásit nyerhetnek a vállalkozások. „Ma ott tartunk, hogy már a kis cégektől sem teljesen idegen a mesterséges intelligencia, az adatalapú döntéshozatal vagy a valós idejű készletgazdálkodás fogalma” – mondta Iván László, a felhőszolgáltató Kvazar.cloud cégvezetője.

Habár a digitális technológiák alkalmazása a pandémiás válság előtt is stabil ütemben nőtt, a járványügyi intézkedések és az otthoni munkavállalás tömegessé válása berobbantotta a piacot. Iparági szakértők szerint az előzetesen várt szinthez képest öt évvel gyorsították meg a hazai vállalkozások informatikai fejlettségét a vírus miatt bevezetett technológiai megoldások, melyben nagy szerepet játszottak a vállalatirányítási szoftverek is.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy egy időre mindenki leállhat IT hátterének fejlesztésével: mivel ennyien döntöttek egyszerre a bevezetés mellett, az igények is megnőttek, és a közeljövőben még élesebb verseny várható a piacon.

Köddé váltak a felhő félelmek

A pandémia sok vezető szemléletét alakította át, a felhőtechnológiákkal szembeni tévhitek és félelmek szinte teljes egészében eltűntek, és a piaci trend is megfordult.

„Eddig a szolgáltatóknak kellett meggyőznie arról a cégeket, hogy miért érdemes a drága és helyigényes hardverpark helyett felhős megoldásokat alkalmazni, ezt most már a legtöbben adottságként kezelik. A vállalkozások már nem akarnak szervereket, hanem azt nézik, hogy helytől függetlenül, bárhonnan tudjanak dolgozni, és hozzáférni a céges adatokhoz. Ez jelentősen megkönnyíti a munkánkat és lerövidíti a bevezetési folyamatokat”mondta Ancsán Zsolt, a vállalatirányítási rendszerek kiépítésével foglalkozó AppVision ügyvezetője.

Ideje, hogy az adatok dolgozzanak értünk

Pár éve még futurisztikusnak hangzott, hogy egy magyar kis- és középvállalkozás ugyanolyan technológiával dolgozzon, mint egy Formula 1-es csapat vagy egy amerikai bank. Az adatalapú döntéshozatal, a mesterséges intelligencia beépítése vagy a valós idejű készletgazdálkodás ma már nem luxuscikk, hanem a hazai kkv-k számára is elérhető funkciók.

„A technológia fejlődésének köszönhetően több olyan vállalatirányítási szoftver is elérhető a magyar piacon, amelyek nagyon intelligens módon személyre szabhatók, és csúcsminőséget képviselnek. A megérzések helyett egyre többen támaszkodnak az adatokra. Akik így gondolkodnak, azok elsősorban a válság utáni időszakban látják majd a hatalmas fejlődést és versenyelőnyt az ügyfélkör, a forgalom és az időmenedzsment szintjén”mondta Iván László, a Kvazar.cloud cégvezetője.

(Az Üzletem Iván Lászlóval korábban készített interjúját IDE KATTINTVA olvashatja.)

Elavult rendszerekkel senki sem lehet piacvezető

Mivel a válságból való kilábalás leginkább a hatékonyságon múlik, kulcsfontosságú, hogy a háttérben működő rendszerek hogyan támogatják a vezetői döntéshozatalt és mennyire átlátható a cégek működése. A magyar kkv piac szereplői által egyik leggyakrabban választott vállalatirányítási platform, a Microsoft Dynamics 365 Business Central pontosan ebben ad segítséget: összehangolja az értékesítés, a készletgazdálkodás, az alapműködés vagy a marketingtevékenység által generált adatokat, és a vezető egyetlen helyen, könnyedén megtalálhatja az összefüggéseket.

Azok a cégek, amelyek használják a rendszert, bármilyen változásra azonnal reagálhatnak, hiszen rendelkezésére állnak és értelmezhetők is a szükséges információk. A vezetők a végtelen Excel táblázatok helyett kifinomult, jól vizualizált kimutatásokból dolgozhatnak, ami alapvetően befolyásolja a vállalkozás versenyképességét.

„Elavult rendszerrel nem lehetsz piacvezető. A Business Central lehetővé teszi a vitorla felhúzását és nem arra kell figyelned, hogy evezz. Csak arra kell koncentrálni, ami fontos, nincsenek időrabló tevékenységek”tette hozzá Ancsán Zsolt.

A mesterséges intelligenciával sokkal könnyebb „a hajó kormányzása”

A Business Central beépített mesterséges intelligencia (MI) moduljának kifinomultsága elsősorban azon múlik, hogy mennyire tartják be a kollégák az „egy platform elvét”, hiszen a rendszerbe bevitt adatok alapján tud automatikusan következtetéseket levonni és ajánlásokat adni. Minél több és pontosabb információs forrás áll rendelkezésre, az MI annál hasznosabb meglátásokkal szolgál a vezető részére. A megérzések, belső hangok által vezérelt kisvállalkozásokból így lehet hosszútávon egy növekedő, a múlt hibáit elkerülő, sokkal versenyképesebb cég.

„A mesterséges intelligencia modul nemcsak abban segít, hogy a mindennapi problémákat egyszerűbben oldják meg a cégek, hanem abban is, hogy a jövőre vonatkozó fejlesztéseket milyen irányban kezdjék meg, és hová szervezzék erőforrásaikat” – zárta Ancsán Zsolt az AppVision ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS