Vállalna olyan műtétet, amelyet robot vezet?

2018. 12. 12., 08:00

A magyarok több mint fele számít arra, hogy az önvezető autók széles körben elérhetők lesznek. A megkérdezettek 72 százaléka szívesen vásárolna mesterséges intelligencia által vezetett járművet a jövőben – derül ki az IBM megbízásából végzett kutatásból.

A kutatás Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban vizsgálta, hogy mit gondolnak az emberek a mesterséges intelligenciáról. A legtöbben pozitívan állnak az MI-t felvonultató újításokhoz, a legnyitottabbak a magyarok és az oroszok voltak. A felmérés szerint az oroszok és a magyarok 63, a csehek 56, míg a lengyelek 53 százaléka megbízik az MI-ben.

A magyarok, a lengyelek és az oroszok szerint a mesterséges intelligencia elsősorban az elektronikában lesz hasznos, míg a csehek úgy vélik, hogy főként az egészségügyben.

A magyar férfiak 79 százaléka vásárolna önvezető autót, de az arány a nőknél is megközelíti a kétharmadot. Tízből nyolc magyar válaszadó szívesen bízná mesterséges intelligenciára a legjobb útvonal kiválasztását, a megkérdezettek több mint fele pedig a közlekedési szabálysértések elbírálásába is bevonná a technológiát.

A magyar válaszolók közel fele mondta azt, hogy befeküdne olyan műtétre, amelyet robot vezet: a férfiaknál 54 százalék, a nőknél 36 százalék ez az arány. A hadviselésben viszont csak 6 százalék látná szívesen a technológiát.

Háromból két magyar szerint az intelligens robotok jó társak lehetnek a magányos idős embereknek. A legkevésbé az 55-65 éves megkérdezettek lelkesednek ezért, de még ennek a korosztálynak is több mint a fele jó ötletnek tartaná mindezt.

A magyarok többsége szerint a mesterséges intelligencia hatékonyabbá teszi a munkát, megkímél a rutinfeladatoktól, növeli a szolgáltatások színvonalát, mérsékeli a közlekedési dugókat, valamint megkönnyíti az utazást és a házimunkát. Súlyos fenyegetésnek a kutatásban résztvevők alig 23 százaléka nevezte egyértelműen az MI-t.

Az IBM megbízásából az NMS Market Research piackutató cég 2035 fős, 18 és 65 év közötti mintán végezte el a kutatást az említett négy országban idén szeptember 19. és október 1. között. A minta végzettség és lakóhely szerint reprezentatív a felnőtt lakosságra nézve. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS