IVSZ: nem csak a szoftverfejlesztőknek kell érteniük a mesterséges intelligenciához

2023. 07. 19., 19:13

A mesterséges intelligencia hatékony alkalmazásához minden szinten új készségeket és képességeket kell elsajátítaniuk a munkavállalóknak – közölte az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége.

A szervezet az Artificial Intelligence Skills Alliance (ARISA, Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége) tanulmányára hivatkozva azt írta, hogy a mesterséges intelligenciához nem csak a szoftverfejlesztőknek kell érteniük, az alkalmazottaknak és a vezető munkatársaknak egyaránt képezniük kell magukat ezen a téren.

A cégek visszajelzései szerint már most is keresettek azok a szakemberek, akik látják a mesterséges intelligencia bevezetéséből adódó üzleti lehetőségeket, emellett egyre több gépi látásra és természetesnyelv-felismerésre szakosodott mérnökre lesz szükség rövid időn belül. Kiemelkedően fontos terület az adatgyűjtés is, hiszen ezek nélkül a döntéshozatalt támogató algoritmusok nem működhetnek hatékonyan.

A munkavállalók és vállalati döntéshozók igényeit felmérő, Magyarországra is kiterjedő kutatásban több mint 400 cég vett részt. A visszajelzések alapján az IVSZ az ARISA résztvevőjeként úgy véli, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek fejlesztése sürgető feladat, ám egyúttal nagy lehetőség is a magyar gazdaság számára. A mesterséges intelligencia korában versenyképességi kérdés, hogy vállalatok készségszinten használják a korszerű technológiát, és azok segítségével új fejlesztéseket hozzanak létre.

Az IVSZ közleménye szerint a visszajelzésekre alapozva uniós szintű stratégia készül a mesterségesintelligencia-készségekről, ezt követően képzéseket dolgoznak ki és tesznek közzé, hogy széles körben támogassák a munkavállalók képességfejlesztését. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 10., 13:20
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
2025. 11. 09., 17:55
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.

  Rovathírek: HIPA

A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS