Júliustól emelkedik a szakképzésben oktatók bére

2020. 05. 21., 11:30

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hangsúlyozta: „a munkaerő-piaci igényekre rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes, naprakész tudást biztosító szakképzési rendszer várja a tanulókat szeptembertől. A szakképzés megújításának fontos eleme a pedagógusok béremelése. Kiemelt cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók nagyobb megbecsülést kapjanak. A kormány ezért kiemelt bérezést biztosít a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak. 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik az oktatók bére, ehhez a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít”.

Mivel a vezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. A döntéseket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatja. A szempontrendszer és módszertani javaslat nyilvános, az ikk.hu honlapról elérhető. Az iskola vezetői által meghatározott pontszámokhoz a Szakképzés 4.0 stratégiában megfogalmazott szakmapolitikai irányok figyelembe vételével rendelik hozzá a béreket.

Az intézményvezetők kötelesek 30 nappal július elseje előtt megtenni az ajánlatot, így az érintettek május végéig megkapják az értesítéseket a jogállásváltozásról, amely már a megemelt béreket is tartalmazni fogja. A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet. A kialakítandó feladatfinanszírozási rendszer elismeri a jó teljesítményt, és akár az átlagot meghaladó béremelés alapja is lehet.

Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A változások kedvező hatása lesz, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkednek el, valamint a megemelt óradíj lehetőséget teremthet naprakész gyakorlati ismeretekkel rendelkező vállalati mérnökök alkalmazására.

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak az újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában. A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Technikumban, nappali rendszerű oktatásban az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult minden tanuló. A duális képzésben résztvevők kezdetben a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsgát követően, annak eredményétől függően, 150-300 ezer forint közötti pályakezdő támogatásra is számíthatnak.

Idén tovább nőtt a megújuló szakképzést választó nyolcadik osztályos tanulók aránya. A középfokú oktatásban továbbtanulók mintegy kétharmada szeretne szakmát szerezni. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé.

Az osztrák mintára megerősített szakképzési rendszer célja, hogy minden magyar fiatal a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthasson. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS