Ez a cég 24 órán belül megveszi majd az ingatlanodat

2021. 11. 23., 18:22

Az Amerikai Egyesült Államok leggyorsabban növekvő ingatlanportálja évek óta vásárol fel ingatlanokat mesterséges intelligencián alapuló értékbecslők segítségével. A Zillow nevű cég 5-10 százalékkal a becsült piaci ár alatt veszi meg a lakásokat úgy, hogy az eladónak egy napon belül kifizetik a teljes összeget. Az innováció előszele már megcsapta Magyarországot, 1-2 éven belül a magyar ingatlanközvetítő cég, a Livlia is erre a modellre fog berendezkedni.

Ahogy minden más szektor, úgy az ingatlanpiac is elképesztő ütemben digitalizálódik napjainkban. Erre élő példa a Zillow, a legjelentősebb és leghatékonyabbnak tartott amerikai ingatlanközvetítő vállalat, amelynek saját fejlesztésű mesterséges intelligenciája tesz ajánlatot a rendszerbe bekerülő ingatlanokért, miután a megadott paraméterek alapján pontosan felmérte az adott ingatlan értékét.

Ercsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezető igazgatója elmondta: a Zillow által kínált technológia legnagyobb előnye, hogy 24 órán belül nemcsak ajánlatot tesz, de fizet is az eladásra szánt ingatlanokért. „Az összeg jellemzően 5–10 százalékkal a piaci ár alatt van, cserében szinte azonnal megérkezik a tulajdonos számlájára. Ez abban az esetben ideális, ha valakinek sürgős az ingatlan eladása, így egy napon belül túladhat rajta.

A Zillow ezt követően felújítja az ingatlanokat, majd továbbértékesítik azokat. Így néhány százalékos haszonra tesznek szert, ami egy nagy volumenű ingatlanállománynál már hatalmas nyereséget jelent.” A leggyorsabban növekvő amerikai ingatlanközvetítőnek jelenleg 18–20 ezer ingatlan van a tulajdonában, ami óriási szám.

Itthon is lenne létjogosultsága

A modell rendkívül vonzó, de rengeteg adat kell a működéséhez. Amerikában publikusan hozzáférhetőek az ingatlanok paraméterei, lekérhető a tulajdonos háttere, de még az is, hogy van-e adott esetben közüzemi tartozás. Egy ekkora adathalmazból a mesterséges intelligencia már valós értékbecslést tud adni. Magyarországon és a régióban ennek megvalósítása jóval nehezebb feladat, de a Livlia igyekszik kitaposni ezt a rögös utat a magyar ingatlanpiacon.

„Felületünkön már elérhető az online értékbecslő, ahol bárki ingyen megnézheti, mennyit ér az ingatlana. Ehhez csupán négy adatot kell megadni: az ingatlan lokációját, becsült irányárát, négyzetméteradatát és a minőségét, azaz az állapotát. Ezek alapján igen erős becslést tudunk adni az ingatlan piaci áráról, de az érdeklődő láthatja azt is, milyen hasonló paraméterű ingatlanok találhatóak a környéken” – mondta Ercsey-Orbán Péter.

Ez jó kiindulási alap számukra ahhoz, hogy a Zillow nyomába lépjenek. A fejlesztésnek Magyarországon is lenne létjogosultsága, mert egyelőre jellemzően hónapokat kell várni, mire egy adás-vétel lezárul, a 24 órás időkorlát pedig egy teljesen új szint lehet, ami kedvezne a keresleti és a kínálati oldalnak egyaránt.

Livlia.com

A Livlia.com Magyarországon elsőként digitalizálja az ingatlanközvetítést. Az általuk fejlesztett rendszerben minden adminisztratív és hirdetési folyamatot algoritmusok végeznek, így a tanácsadóiknak több ideje marad az ügyfelekkel foglalkozni. Minden, ami a folyamatban automatizálható és digitálisan lebonyolítható, azt a Livlia lefejlesztette, és egy igényes köntösbe csomagolva nyújtja át a felhasználók számára. Az ügyfelek online követhetik nyomon, hogy milyen árstratégiát javasol számukra a Livlia rendszere, és azt is, hogy kik érdeklődnek az ingatlanuk iránt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS