Rákossy Balázs: indulnak a kis- és középvállalkozásokat segítő pályázatok

2020. 02. 06., 09:15

Csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, illetve a külpiacra lépésüket segítő kiemelt pályázati felhívásokra – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Az 1,5 milliárd forint keretösszegű, „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című kiemelt pályázati felhívás célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – emelte ki az államtitkár.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez. A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zrt. konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani.

A kkv-k külpiacra lépését segítő, egymilliárd forint keretösszeggel megjelent kiemelt pályázati felhívás célja pedig a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása célzott, cégre szabott tanácsadással, képzéssel és egyéni felkészítéssel.

A „Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára” elnevezésű kiemelt pályázati felhívás célcsoportjába tartoznak a "GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program I. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása” című kiemelt projekt keretében azonosított hazai, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások.

Továbbá azok az esetileg, vagy még nem exportáló, ugyanakkor exportképes saját termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozások, amelyek hozzáadottérték-növekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Erre a felhívásra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. jogosult támogatási kérelmet benyújtani. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS