Szabó Bianka Anna: Családi céget szeretnék építeni a BeeCorpból

Szabó Bianka Anna: Családi céget szeretnék építeni a BeeCorpból
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 07. 27., 12:16

Alapvetően jól zsonglőrködöm a szerepeimmel és feladataimmal, folyamatosan stabilizálom a belső folyamatainkat, tiszta céljaim vannak – mondta az Üzletemnek Szabó Bianka Anna, a BeeCorp tulajdonosa és kreatív vezetője.

Szabó Bianka Anna nagyon fontosnak tartja a kezdő vállalkozások támogatását. A BeeCorp Stúdió elkötelezett a márkaépítés segítésében: nem csak nagyoknak kínálnak nagyvállalati megoldásokat. Az anyacégen belül immár 5 divízióban szolgálják ki az ügyfeleket. Bianka tűpontosan látja a célcsoport esetleges elakadásait, közvetlenül tud segíteni ott, ahol kell. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 474. interjúja!

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A 2022-es évünk díjaira nagyon büszke vagyok, 8 év kemény munkája után egyfajta visszajelzés volt, hogy helyünk és szerepünk van a szakmánkban. Emlékszem, honnan indultam és azokra az időkre, amikor egyedül akartam hegyeket megmozgatni. Sokáig eszembe sem jutott, hogy megmérettessem magunkat szakmai pályázatokon, de az „első alkalommal” 6 különböző szakmai díjat is elnyerhettünk.

Milyen távra tervez?

– Igyekszem hosszú távra, erre tanítom a mentoráltjaimat is, de a gyermekeim érkezésével megtanultam, hogy sok vállalkozót már az is boldoggá tesz, ha a következő egy órát tisztán látja. Mivel alapvetően jól zsonglőrködöm a szerepeimmel és feladataimmal, folyamatosan stabilizálom a belső folyamatainkat és tiszta céljaim vannak, éves és több éves üzleti terveim vannak, amihez a csapatom is hozzáadott.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Az, hogy nyomot hagyjon cégcsoportunk az utókornak. Családi céget szeretnék építeni a BeeCorpból, amire nem csupán büszke lehetek, de családokat, szakembereket nevelhetünk ki, hozzánk köthető rendezvények, szakmai események segítségével és a ténnyel, hogy a nagy cégek életében voltunk jelen és segíthettünk naggyá válni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Meglepő lesz, de a negatív és mérgező környezetem adta a legtöbbet, hiszen tudtam, honnan kell kitörnöm, és megmutathattam, hogy mire vagyok képes – ez adott erőt. Emberileg Cseke András (Bundi) barátom indította el bennem a saját vállalkozás gondolatát, meghívott vendégként többször is példaként lehettem jelen a rádióműsorában, amely képnek szerettem volna megfelelni. Szakmailag pedig Debrecenben, Egerben és Budapesten végzett iskoláim mindegyike értéket adott, amiből sikereket kovácsolhattam.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a vállalkozásunk lokációja mindegy ahhoz, hogy hol és kinek dolgozunk. Ügyfeleink nagy része mindig is a környező országokból volt, az elmúlt néhány évben viszont 80 százalékban a hazai piacra dolgozunk. Igyekszem jó irányba terelni a hazai vállalkozások megítélését és a vállalkozók elhatározását a minőségi szolgáltatások és termékek irányába.

Mibe fektetne? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Folyamatosan dolgozik az agyam, idén lép 9. üzleti évébe a cég, ami alatt a környezetünket figyelembe véve alakítottam a felépítésünkön, dolgoztam ki és át a szolgáltatásportfóliónkat, s immáron 5 divízióra bonthatóan szolgáljuk ki az ügyfeleinket. Minden új vállalkozás beépült az anyacégünkbe, így a BeeCorp Studio mára már magában foglalja az Ajándékweb, a Bobogo, a BeeBook Könyvkiadó, a BeEvent rendezvényszervező irodát, BeeGift reklámajándék és dekorációkészítést, a BeeBrand arculat és csomagolástervezést, a BeeWeb weboldal és webáruházkészítést is.

Mivel lehet Magyarországon „őrületbe kergetni” a vállalkozót?

– Az ígérgetéssel, a csúsztatással és az inkorrekt hozzáállással.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Rendszeresen látogatok üzleti rendezvényeket előadóként és kiállítóként is, szívesen csatlakozom networking eseményekhez, sokszor én magam szervezem azokat, szoros kapcsolatot ápolok az ügyfeleinkkel, partnereinkkel. Mivel alapvetően kiterjedt a vállalkozásunk hálózata, rengeteg időt töltök emberekkel online és offline is. Ismerem az emberi oldalt, tűpontosan látom a célcsoportunk elakadásait, közvetlenül tudok segíteni ott, ahol kell.

Mire sajnálja az idejét?

– A felesleges fecsegésre és azokra a tevékenységekre, amelyek nem adnak pluszt, nem töltenek vissza és nem termelnek hasznot.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A programokra, amelyektől fejlődök, az aktív pihenésre, a gyermekeimre (LEGO-ra), a családomra és a vállalkozásom építésére.

Milyen célra, kiknek adakozna?

– Aktív CSR tevékenységünk keretein belül folyamatos jótékonysági programunk van, minden évben szolgáltatással és termékkel támogatunk szervezeteket. Egyik évben ezen felül gyűjtöttünk is anyaotthonnak, adakoztam gyermekotthonnak és örökbe fogadtunk ovit. Zöld Minősített vállalkozásunk van, így ebben a témában szeretek felszólalni, az elmúlt évben faültetési programban is részt vettünk.

Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Új helyek megismerése, utazás, más nyelvek és kultúrák megismerése, másokkal való kapcsolódás, közös élmények. Szeretek logikai és stratégiai játékokban aktív közreműködő lenni, így a csapatépítő legutóbbi eleme volt a szabaduló szoba és a LEGO építés is. Utóbbi a hétköznapokba is elkísér, hiszen a fiaim pont abban a korban vannak, hogy az építésben közös szerelemnek hódolhatunk.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS