Miért fogynak el a nők a vállalati hierarchia csúcsa felé haladva?

Miért fogynak el a nők a vállalati hierarchia csúcsa felé haladva?
2023. 01. 12., 13:41

Mi áll amögött, hogy máig kevesebb a női felsővezető? Hogyan segíthetnek a cégek abban, hogy minél több anyuka legyen a munkaerőpiacon? Ivanov Katalin három gyermekes anyukaként ma a Schneider Electric országos HR vezetője. Írásában a fenti kérdésekre keresi a válaszokat.

Három fiam van, egy 9, egy 13 és egy 15 éves. A HR szakmában 20, de a Schneidernél csak 2 éve dolgozom, így nem innen mentem el szülési szabadságra. Az első gyermekem születése után úgy hozta a sors, hogy rögtön jött is a másik, így a kettővel összesen két évet maradtam otthon. A harmadik pici születésekor már ismertem magam annyira, hogy tudtam, hamar vissza akarok majd térni a munka világába.

Ekkor már rájöttem arra, nekem nagyon fontos, hogy az életemben a gyereknevelés és a karrier is szerepet kapjon, hiszen amikor csak az egyik volt jelen, nem éreztem teljesnek.

Reggelente miután elköszönünk egymástól a fiúkkal, jól esik a felnőtt közeg és a szakmai kihívások, azonban miután értük megyek és eltöltünk közösen pár órát esténként, nagyon kikapcsol a gyermeki világuk. Ezután még nagyobb lendülettel ülök le újra a géphez. Számomra ez a két élettér egymást energizálja és tölti.

A nők még mindig azt gondolják, hogy választaniuk kell a munka és a gyereknevelés között

Sok kihívással kell szembenézniük a dolgozó anyukáknak. Egyrészt magadban sem bízol, kételkedsz, hogyan tudod majd ezt a két életet menedzselni. Másrészt félsz, hogy a környezeted is fenntartásokkal kezeli ezt a helyzetet, és esetleg kételkednek, hogy mennyire tudnak majd teljesértékű munkavállalóként tekinteni rád.

Ezért nekünk munkáltatóként kötelességünk minél jobban erősíteni az önbizalmat az anyukákban, hiszen azt tapasztalom, hogy legtöbbször nem azzal van a probléma, hogy a cég ne bízna a szülőkben, sokkal inkább saját magukban kételkednek.

Globális társadalmi probléma, hogy a vállalati hierarchia csúcsa felé haladva elfogynak a nők. A Schneider Electric, fenntartható cégként ezen változtatni szeretne és tenni azért, hogy a nemek közti arány sokkal egészségesebb legyen. Ezt azonban nem lehet anélkül elérni, hogy ne vizsgálnánk meg, mi van a háttérben.

Nagyrészt az áll az egyenlőtlenség mögött, hogy a nők még mindig azt gondolják, választaniuk kell a munka és a gyereknevelés között.  Szerencsére mára egyre több apuka veszi ki aktívan a részét a szülői feladatokban. A Schneider Electric-nél is ilyen apákat látok, és ennek nagyon örülök, hiszen nekünk kell példát mutatni.

A dolgozó szülők számára nagyon fontos, hogy bizalmat szavazzunk nekik, rugalmas feltételek mellett tudjanak dolgozni és biztonságban érezzék magukat. Nekik sokkal fontosabb a stabilitás, mint a pályakezdőknek, akik még nem felelnek egzisztenciálisan több emberért.

Munkáltatóként flexibilitást kell nyújtani és lehetőséget arra, hogy mindenki kiegyensúlyozott életet tudjon élni. Igyekszünk elérni, hogy mindenki meg tudjon teremteni egy olyan egyensúlyt, amiben a munkán kívül is zajlik az élete.

Ma már kevésbé gondolkodnak opportunistán a cégek

Mára szerencsére általánosságban is elmondható, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a cégek a dolgozók jólétére, és sokat javult a hozzáállás, ami a dolgozó anyukákat, szülőket illeti. Egyre több nő vállalja be a karrierépítést család mellett, és egyre több cég van arra rákényszerítve, hogy a munkaerőért folytatott harcban az anyukák felé is aktívabban nyisson.

Amikor én kezdtem a karrieremet, akkor még egy harmincas nőre időzített bombaként néztek: vajon mikor derül ki, hogy gyermeket vár, mennyi időre fog kiesni a munkaerőpiacról, utána pedig mennyit lesz beteg a gyermeke?

Szerencsére ez mára sokat változott, amiben óriási szerepe volt a koronavírus okozta lezárásoknak is. A kötelező otthoni munkavégzés során betekintést adott a világ abba, kinek milyen más fontos prioritásai, felelősségvállalásai vannak a munka mellett, és hogy az egyes élethelyzeteket össze lehet egyeztetni. Teljesen rendben van, ha egy gyermek beugrik a videóhívásba, vagy valaki kutyát sétáltat egy munkahelyi beszélgetés alatt.

A munka csak egyik része az életünknek. Sokkal sikeresebben, kiegyensúlyozottabban, boldogabban tudjuk elvégezni a feladatainkat, ha életünk többi dimenziójában is helyt tudunk állni közben.

 

Ivanov Katalin,

a Schneider Electric országos HR vezetője

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 11. 29., 23:30
epizód: 2022 / 12   |   hossz: 24:09
Étvágygerjesztő sikertörténetet tálalunk fel a vendéglátóiparból. Az encsi Anyukám mondta titkát elsősorban nem az olaszos hangulatban, hanem a hazai alapanyagokban, a család- és vendégszeretetben kereshetjük. Dudás Szabolcs, az étterem egyik vezetője arról is beszél, hogy miként lett a főzés szeretetéből, átgondolt stratégiával, üzleti vállalkozás. A sztori 1995-ben egy olaszországi pizzakóstolós utazással kezdődött, és ma már a kiváló helyeknek járó Bib Gourmand-díjnál tart.
A bérrendezés akkor észszerű, ha a vállalkozások megmaradnak és meg tudják tartani a munkahelyeket is – mondja Perlusz László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a vállalkozások „jövőállóságát” nagyszabású állami programokkal lehetne biztosítani.
2022. 10. 11., 06:36
epizód: 2022 / 10   |   hossz: 21:36
A válság mélyülésével egyre nagyobb szükség lehet a KAVOSZ Zrt. által kínált Széchenyi Hitel MAX-ra, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, de még a kezdők előtt is nyitott opció – hangsúlyozta Krisán László. A KAVOSZ vezérigazgatójával tovább elemeztük a válságból kivezető európai, illetve magyarországi utakat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS