Márton Miklós: Nem 3 éves exitben, hanem évtizedekig tartó építkezésben gondolkodom

Márton Miklós multinál tanulta a sales szemléletet és a kvótafegyelmet. Mindezt remekül kamatoztatja saját vállalkozásánál, amelybe öt évvel ezelőtt vágott. A napi sok órányi munka mellett az asztalosműhelyében szakít időt hobbijára, az egyedi bútorok készítésére. Ha arra is kíváncsi, hogy Miklós mire nem sajnálja a pénzt, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 245. interjúját!

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Folyamatos előre menetelként élem meg a karrierem, nem érzem, hogy már elértem volna a szakmai pályám csúcsára. A karrier szerintem arról szól, hogy az ember újabb és újabb csúcsokra tör, és ha elért egyet, akkor újat keres magának. Pályám során dolgoztam IT multinál alkalmazottként nyolc évet, mint értékesítő. Ez 32 sikeresen lezárt negyedév. A multik világában az a szabály, hogy ha nem vagy negyedévente sikeres, akkor gyorsan elfogy körülötted a levegő. Megtanultam a sales szemléletet, a kvótafegyelmet – ez utóbbi szerintem nagyon hiányzik a magyar kereskedői gyakorlatból. Az, hogy nem elég tárgyalni, le is kell zárni az üzleteket, mert teljesíteni kell a negyedéves elvárást. Aztán váltottam, és a Kürtnél felső vezetőként dolgoztam 10 évig. Itt már nagyon jól tudtam hasznosítani mindazt, amit a multinál megtanultam, megtapasztaltam. Öt évvel ezelőtt pedig óriásit fordult velem a világ, saját vállalkozásba vágtam, ami megint csak egy egészen másfajta karrierpálya, ahol nagyon más a felelősség, a siker mércéje. Itt eredményt akkor ér el az ember, ha a piac által értékelt szolgáltatást vagy terméket kínál, és magas presztízsű, tartós ügyfélkört épít ki. De vállalkozóként a szakmai csúcs talán az lenne számomra, ha egy tőzsdén is sikeres céget tudnék vezetni, építeni.

– Milyen távra tervez?

– Az életemnek abban a szakaszában vagyok, amikor van annyi tapasztalatom, hogy hatékonyan vezessek egy céget, tisztán látom és meg is tudom fogalmazni az elérendő célokat. Nem 3 éves exitben gondolkodom, hanem hosszú, évtizedekig tartó építkezésben. Pont a közepén vagyok a szakmai életpályámnak, így a múltam már nem elhanyagolható, de még bőven van fejlődési lehetőség előttem. Ráadásul nem sürget a gyors bizonyítás kényszere sem, ami meggyőződésem szerint sok rossz döntés melegágya. Az a csapat, amit most építünk olyan emberekből áll, akik a saját területük legjobb szakemberei, de azt a tudatos döntést is meghoztuk a tulajdonostársakkal, hogy csak olyanokat fogadunk be, akikkel szívesen töltünk időt együtt az irodában. Ilyen körülmények között lehet igazán hosszú távon tervezni.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Most a ViVeTech-nél az európai piacra lépést készítjük elő. Legelőször Németországban fogunk megjelenni az új termékünkkel, és aztán folytatjuk a többi nyugat-európai országban. Az európai piacon már van némi tapasztalatom. Az álmom azonban az, hogy Európa után Ázsiában is terjeszkedünk. Ott mások a dimenziók, mások a méretek, más az üzlet. Ázsiát európai, magyar cégként meghódítani – ez lenne az a cél, amit ha elérnék, elégedett lennék. Talán azt is mondanám: ez a karrierem csúcspontja.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A legnehezebben meggyőzhető ügyfeleimtől tanultam a legtöbbet. Azoktól, akikkel igazán kemény tárgyalásokat folytattunk. Tőlük, a velük zajló egyeztetések során tanultam meg a problémamegoldást, a reális helyzetértékelést, az egyszerre gyors és stratégiai gondolkodást. Az életemben három ilyen igazán nagyon nehéz „eset” volt. Ezek mindegyikéből aztán tizenéves üzleti és kiváló személyes kapcsolat lett, sokkal tartósabb, mint a könnyebben lezárt tárgyalásaimból. Talán azért, mert mindkét oldalról beletettük az energiát, munkát, ami nagyon stabil alapot adott a hosszútávú együttműködésnek.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Megkérdezem őket. Ahogy a házasságban, úgy a munkában is minden szereplő pontosan tudja, hogy neki mi a jó. Kérdezni kell, meg kell ismerni az igényeket, komolyan kell venni őket, és ezzel lehet motiválni. Nem hiszek abban, hogy lennének általános, mindenkire érvényes vállalati motivációs eszközök. Nincsenek általános szabályok, mert minden kolléga más. Vezetőként több száz emberrel dolgoztam az elmúlt két évtizedben, és mindenkinek más igényei voltak. Egy vezetőnek a kollégáitól kell útmutatást kérni, hogy kellően, személyre szabottan motiválhassa őket. Lehet ebben rutint szerezni, tudatosan kérdezni, de megspórolni a beszélgetéseket veszélyes. Ha az ember nem hallgatja meg azokat, akikre hosszabb távon számít, nagyon félre tudnak csúszni a dolgok a közös munka során.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Itt érzem jól magam, ahol vagyok. Vallom az életen át tartó tanulást, fejlődést. Az ázsiai kultúrákban azt tartják, hogy egy mozdulat tökéletesítése is tarthat egy életen át. A saját szakmámban még sok minden vár rám, így nem gondolkodom abban, hogy valami újba belevágnék.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Hiszek az emberi kapcsolatokban. Emberekkel kötök üzletet, emberek a partnereink, emberek a kollégák. Aki képtelen az emberi kapcsolatokat kezelni, az nem lehet sikeres ebben a világban. Ez tipikusan nem az amerikai üzletkötési stratégia, hanem talán inkább az ázsiai. Személyes ismeretségeken, mély kapcsolatokon keresztül lehet tartósan és stabilan építkezni, nem felületes netvörköléssel. A kapcsolatokat azokon keresztül bővítem, akiket már ismerek, akikben megbízom, és akik bennem is megbíznak. Ezeken az utakon indulok el, mert tapasztalatom szerint egy megbízható ismerős ajánlásából sokkal nagyobb eséllyel lesz egy új, működő kapcsolat, mint egy akármilyen jól előkészített tendereztetésből.

– Mire sajnálja az idejét?

– Nehezen viselem a holtidőt, a dugóban állást, a hosszú repülőutakat – bár hozzáteszem, utazni, világot látni imádok. A járvány miatt most minden vállalat a digitális térbe helyezte át az üzleti tárgyalásokat. Én ezt kifejezetten élvezem. Míg korábban rengeteg időt emésztett fel egy személyes megbeszélés megszervezése, vagy az eljutás egy külföldi tárgyalásra, most a mindenki által preferált digitális térben sokkal gyorsabban lehet összehozni egy találkozót. Már önmagában az utazás megspórolásával is több idő jut az ilyen tárgyalásokra, belefér egy kis laza beszélgetés is esetleg, mert ezt viszont nagyon fontosnak tartom. A holtidőn kívül még az őszintétlen beszélgetések után érzem, hogy ezt a fél órát most kidobtam.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Ha valaki nem őszinte. Én kérdezek, és elvárom az őszinteséget, mert én is azt adom. Miért fecséreljük egymás idejét, miért nehezítjük egymás dolgát azzal, hogy nem azt kérjük, amit szeretnénk, és nem azt ajánljuk, amit meg tudunk valósítani? Az üzletben, a munkahelyi kapcsolatokban előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság. Ebben viszont azt hiszem, inkább az amerikai stílust kedvelem.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Olyat, amibe bevonhatok fiatalokat, a saját gyerekeimet. Nélkülözhetetlennek tartom, hogy a jövő generációi is megtanulják, milyen fontos az, hogy visszaadjunk annak a közösségnek, amelynek tagjai vagyunk. Emellett a fiatalok bevonásával a generációk közötti együttműködést is erősíthetjük, ami most, a generációs előítéletek felerősödése, boomer-ezés ás a millennial-ozás korában felértékelődött. Van egy asztalosműhelyem, ez a hobbim. A műhelyben egy többszáz fős szakmai közösséget oktatunk, tagjaival közös workshopokat szervezünk, ahol bútorokat készítünk, új technológiákat ismerünk meg, vagy régi hagyományokat próbálunk megőrizni. Legutóbb például építettünk egy konyhát ajándékba egy bölcsőde számára. Én az olyan támogatást preferálom, amely a hétköznapi dolgokban nyújt segítséget a rászorulóknak. Megvan a helye a milliós adományoknak, de megvan a helye az ezer apró segítségnek is.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A cégnél a fejlesztésre, a hosszú távú beruházásokra költünk legtöbbet. Az informatikai szektorban innováció nélkül nem lehet talpon maradni, mi pedig egy speciális területen, a kritikus infrastruktúrák kiberbiztonságának javítása érdekében dolgozunk. Itt talán még nagyobb az innováció kényszere, mint máshol. A magánéletemben a régi, használt dolgok megjavítására nem szoktam sajnálni a pénzt. A mai gazdaságban úgy gyártják az árukat, hogy a vevő majd pár év után úgyis lecseréli. A modern piacgazdaság nagyon káros elemei a tervezett elavulás, a beépített lejárati idő. Ez ráadásul kihatással van az emberi kapcsolatainkra is. Ha valami nem tökéletes, eldobjuk, keresünk egy újat. Én a tartósságban, a fenntartható fogyasztásban hiszek.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Már említettem, hogy van egy asztalosműhelyem, az egyedi bútorok készítése a hobbim. A fizikai munka nagyon jól kikapcsol, észre sem veszem, hogy elröppen fél nap. A bútorgyártás egyben kreatív alkotótevékenység is, ami megmozgatja az ember teremtő energiáit, és azt az üzletben is hasznosítani tudom.