„Kedves Főnök!” – Dávid Ferenc levele Demján Sándorhoz

„30–40 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy valaki a Te igazi barátod lehessen. Ezzel senkit nem akarok megbántani, nem akarom senkinek az irántad érzett szeretetét, háláját és tiszteletét kisebbíteni, de tegyünk különbséget a barát, a haver, a kedves ismerős illetve a kártya- és tárgyalópartnerek között. Te ezt diszkréten, konzekvensen mindig meg is tetted” – írja dr. Dávid Ferenc a Népszavában megjelent cikkében.

„Úriember voltál, természetes és tanult intelligenciával” – írja dr. Dávid Ferenc. „Sokra tartottam, hogy a szegény és hátrányos helyzetűekről mindig együttérzően beszéltél, és nem tűrtél semmiféle rasszizmust. Ezt különösen nagyra értékelem most, amikor vallásra, kulturális eredetre és bőrszínre való tekintettel osztályoznak és minősítenek embereket. Tudom, hogy morognál emiatt, és nem az irodádban, hanem nyilvánosan. És azt is tudom, hogy hangosan tiltakoznál – teljes joggal – a tudósok és kutatók listázása, az indulatok aljas felkorbácsolása, valamint a Nagy Imre-szobor gyalázatos meghurcolása ellen. A napi gyakorlattá vált sunnyogó igazodásban biztosan nem vennél részt. Nagyon hiányzik a józan hangod, a határozott fellépésed.”