Kántor András Ferenc: Nálunk nincs „B” terv, az „A” terv feladataira koncentrálunk

Kántor András Ferenc: Nálunk nincs „B” terv, az „A” terv feladataira koncentrálunk
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 11. 21., 09:10

Mindig vonzott a repülés, a légi irányítás, a repterek informatikai rendszerei – mondta az Üzletemnek Kántor András Ferenc, a K&H Bankkártya-fejlesztési Csoportjának vezetője.

Kántor András Ferencet választották idén az Év innovátorának. 12 éve kötelezte el magát bankkártyával kapcsolatos fejlesztéseknek. Nevéhez több, telefonon, okosórán, fitness karkötőn megvalósított digitális fizetési megoldás kötődik. Szakértelmének köszönhető, hogy a K&H Bank az európai kártyakibocsátók között elsőként tudott adott okosórákra fizetési lehetőséget bevezetni. Sokszor nagyon szoros határidőkkel dolgoznak, mint mondja: „a csapatom nélkül félkarú óriás lennék”. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 498. interjúja!

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A mostani időszakot, hiszen a K&H-nál piacvezető fizetési megoldásokon dolgozom, valamint idén nekem ítélték a HTE Fekete László-díjat, amely hatalmas szakmai elismerés jelent nekem.

– Milyen távra tervez?

– Hosszútávra, a következő 5-10 évben továbbra is ezen a területen, ebben az irányban szeretnék fejlődni. Úgy gondolom, hogy a bankkártyás fizetés fejlesztése rengeteg kiaknázatlan területet rejt.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Minél nagyobb elmélyülés a bankkártya világában, ezt követően pedig tudásátadással szeretnék foglalkozni konferenciák és kutatás keretein belül.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szakmai közösségemtől, beleértve saját K&H-s munkatársaimat, valamint más cégek szakértőit.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Azzal, hogy nincs „B” terv. „A” terv van, arra összpontosítunk, hogy megoldást találjunk rá.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Mindig is vonzott a repülés, a légi irányítás, valamint repterek informatikai rendszerei. Szakmán kívül a vendéglátás világa vonz, el tudnám képzelni magam egy idilli szőlőbirtok és egy vendégház vezetőjeként.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Üzleti kapcsolatokra nincs igazán szükségem, viszont szakmai kapcsolataimat több fórumon is építem, leginkább konferenciákon.

– Mire sajnálja az idejét?

– Adminisztrációra.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Nem kedvelem az agresszivitást, a rosszindulatot.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A Balatonnál önkéntes vízimentőként el tudnám képzelni magam. Továbbá szívesen vállalnám hátrányos helyzetű gyerekek programozás- és műszaki oktatását.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Utazásra. Volt szerencsém sok helyen járni a világban, ezek az élmények megfizethetetlenek, így nem is sajnálom rájuk a pénzt.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A kerékpározás, időtöltés a barátokkal és az utazás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS