Idén nem megy nyaralni az ingatlanpiac

2019. 06. 11., 08:45

Májusban közel a felére esett vissza az ingatlanforgalom Budapesten és a vidéki városokban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A cég szakértője szerint a látványos csökkenés jól tükrözi, hogy a lakosságot mennyire foglalkoztatja a kormány által bejelentett új CSOK és kamatmentes hitel.

2019. július 1-től már használt lakás vásárlására is igényelhető lesz a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint. Emellett 10 millió forint kamatmentes hitelt kaphat minden 18-40 év közötti házas nő.

Úgy tűnik, a lakosságot kiemelten foglalkoztatja a néhány héten belül bekövetkező változás, ami az ingatlanpiacot is erősen befolyásolja.

„Egyértelműen látszik, hogy tömegeket gondolkodtatnak el a kormány bejelentései. A lezárt május hónap számai alapján közel felére esett vissza a forgalom. Az emberek teljesen behúzták a féket, ami Budapesten és a vidéki városokban is jellemző. A június hónap eddigi adatai is arra engednek következtetni, hogy szinte megállt az ingatlanpiac az országban. Úgy véljük, hogy mindenki a július elsejére vár, és az akkortól elérhető új kedvezményeket szeretné kihasználni" – mondta Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

A nyaralások miatt július és augusztus általában az év legcsendesebb hónapjai az ingatlanpiacon, a szakember azonban arra számít, hogy idén ez másképp lesz.

„A lakosság és a szakma is nagyon várja a CSOK változásaihoz és a kedvezményes hitelhez köthető pontos részleteket. Szerintem júliustól nagyban megnő majd a megkötött szerződések száma, és a legnagyobb növekedés valószínűleg ezúttal a használt lakásoknál lesz majd tapasztalható” – tette hozzá az országszerte 80 ingatlanirodával rendelkező GDN alapító-tulajdonosa.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-11-27 19:00:33
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS