Hogyan élték meg a fiatalok a járványt?

2021. 05. 15., 16:31

A fiatal korosztály életére a járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatás nagy hatással volt, összesen 70 százalékuk került kapcsolatba a virtuális tanulással – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A felmérés szerint a 19–29 éves korosztály 51 százaléka kevesebbet találkozott a családtagjaival, vagy mozdult ki otthonról, mint korábban. A fiatalok 90 százaléka pedig banki ügyeiket is otthonról, digitálisan vagy online intézte.

A világon mindenkit érint a koronavírus-járvány, amely az élet számos területére hatással van és új megvilágításba helyezte a mindennapokat, köztük a mikrokörnyezetet is. Így a fiatalokra, azaz a 19–29 évesekre is markánsan hat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely azt vizsgálta, hogy az érintettek kapcsolattartási és tanulási szokásait miként befolyásolta a pandémia.

Hogyan hat a családi kapcsolattartásra a járvány?

A teljes lakosságra is általánosan jellemző óvatosság és járványügyi előírások betartása mellett a 19–29 éves városi korosztály tagjai fokozottabban igénylik a találkozásokat a többi korosztályhoz képest.

A felmérés szerint az érintett fiatalok több, mint 50 százaléka az idei első negyedévben és a múlt év utolsó három hónapjában is ritkábban találkozott a családtagokkal, míg 2020 harmadik negyedében ez csak a 35 százalékukra volt igaz. A K&H ifjúsági indexe szerint a nők 58 százalékára volt ez jellemző az idei első negyedévben, a férfiak körében azonban csak 43 százalékos volt az arányuk.

Mennyire érintettek a fertőzésben?

Miközben a múlt év utolsó negyedévéhez képest a családtagokkal ritkábban találkozó fiatalok aránya stagnált, jelentősen nőtt a fertőzéssel kapcsolatba kerülők aránya. A fiatalok 43 százaléka mondta azt, hogy őt vagy valamelyik családtagját, ismerősét megfertőzte a vírus. Arányuk a múlt év harmadik negyedévében még 8 százalékos volt, a negyedikben pedig 27 százalékot tett ki, vagyis jelentős növekedés következett be. Tehát minden negyedik fiatal kapcsolatba került a járvánnyal, s köztük fokozottan a diákok, akik körében 64 százalékos volt ez az arány az idei első negyedévben.

Digitális élet

A járvány miatt a 19-29 éves korcsoportban a diákoknak a 77 százaléka maradt távol az iskolától és tért át a digitális oktatásra. Ha nemcsak a tanulókat, hanem a teljes 19–29 éves korosztályt nézzük, akkor a korcsoportos bontásból az látszik, hogy a 19–25 évesek 41 százaléka volt érintett személyesen az online oktatásban, a 26–29 éveseknek pedig csak 11 százaléka, az alacsonyabb arány pedig azzal magyarázható, hogy utóbbiak körében sokan már elhagyták az iskolapadot, azaz dolgoznak. „A fiatalok 90 százaléka a pénzügyeket is bankfiók meglátogatása nélkül, digitálisan intézte. Természetesen ők eddig is nyitottak voltak arra, hogy a bankukhoz ilyen módon kapcsolódjanak, a járványhelyzet erre csak ráerősített” – tette hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS