EY-felmérés: a topmenedzserek jobban bíznak a mesterséges intelligenciában, mint a felhasználók

2025. 06. 27., 18:10

Élesen eltér a felsővezetők és a felhasználók véleménye a mesterséges intelligencia megbízhatóságáról. Legyen szó adatvédelemről, pontosságról vagy átláthatóságról, az átlagember sokkal jobban aggódik a technológia miatt, mint a döntéshozók – hívta fel a figyelmet az EY friss, nemzetközi tanulmánya, amely 975 topmenedzsert kérdezett meg, köztük vezérigazgatókat, pénzügyi, HR-, informatikai, technológiai, marketing- és kockázatkezelési vezetőket.

A felsővezetők többsége úgy látja, hogy cégüknél már teljesen vagy nagyrészt bevezették a mesterséges intelligenciát és kiaknázták a benne rejlő lehetőségeket. Sőt, a válaszadók közel kétharmada véli úgy, hogy a vállalata és az ügyfeleik hasonlóan gondolkodnak az új technológia előnyeiről és veszélyeiről.

A valóság ezzel szemben az, hogy a legtöbb vállalat még csak a mesterséges intelligencia valós lehetőségeinek a felszínét ismeri. Hatalmas tévedés, ha ezt az általános felhasználású technológiát kizárólagosan azonosítjuk a különböző nagy nyelvi modellekkel (LLM), amilyen például a ChatGPT. Ezzel a nézőponttal önmagukat korlátozzák a cégek, ami nagyon gyorsan óriási versenyhátrányba fogja őket taszítani” – hangsúlyozta Dr. Tilesch George, az EY AI Confidence vezető MI-szakértője.

Az EY kutatása szerint a felhasználók sokkal jobban aggódnak az MI használatának káros következményeitől, mint a topmenedzserek. A legtöbben attól tartanak, hogy a cégek nem veszik elég komolyan az adatvédelmet, nem igazán átláthatóak a kapcsolódó folyamataik vagy nem tudnak felelősséget vállalni a rendszer döntéseiért. A legnagyobb veszélynek a félrevezető tartalmakat és a manipulációs lehetőséget tartják, míg a munkahelyek megszűnését egyik csoport sem érzi akkora fenyegetésnek.

Bár sok társaság már alkalmaz mesterséges intelligenciát, annak felelős használata még mindig komoly kihívást jelent. A vezetők több mint fele szerint nehéz olyan szabályrendszert kialakítani, amely valóban jól alkalmazható a jelenlegi MI-modellekre. Az új alkalmazások pedig még több bizonytalanságot hoznak. Számos szervezet már a következő generációs megoldások (például szintetikus adatok, autonóm robotok vagy MI ügynökök) rendszerbe állítását tervezi – de ezek kockázatait egyelőre nem látják át megfelelően.

„Az MI valódi, hatékony bevezetése nem csupán arról szól, hogy a cégnél elkezdjük használni az egyik népszerű generatív MI alkalmazást. Ehhez teljesen újra kell gondolni az üzleti folyamatokat, meg kell találni, hol hoz a technológia valódi értéket, invesztálni a nagy tétekre, edukálni a kollégákat, adaptálni a szervezet egészét, és közben stabil kereteket kell kialakítani az MI irányításához és működtetéséhez. Azok a döntéshozók, akik ezt időben felismerik, és a megfelelő, világlátott szakértők együttműködésével el is kezdik megvalósítani, biztosíthatják jövőbeni sikereiket” – tette hozzá Dr. Tilesch George.

A kutatás arra is rámutatott, hogy komoly véleménykülönbség van a vezérigazgatók és a kutatásban megkérdezett többi topmenedzser között. A CEO-k jobban aggódnak a mesterséges intelligencia felelős használata miatt, mint a pénzügyi, HR-, marketing- és kockázatkezelési vezetők. Ennek leginkább az az oka, hogy az egyes területek vezetői nem érzik magukat felelősnek az MI működtetéséért vagy egyszerűen nem látják át megfelelően a hatásait a teljes vállalati spektrumon. Ez nem meglepő, hiszen végső soron, mint stratégiai fontosságú terület, a legtöbb cég esetében a vezérigazgató közvetlenül irányítja az MI-vel kapcsolatos fejlesztési irányokat. A megkérdezett CEO-k fele a saját felelőségi körének is tartja a mesterséges intelligencia bevezetését, hasonló arányban, mint a technológiai és az informatikai döntéshozók.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS