Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé

2024. 05. 16., 11:10

Geopolitikai feszültségek, lassuló kereslet és szabályozási bizonytalanságok nehezítik a közlekedés elektrifikációja felé vezető utat – állapítja meg járműipari kitekintőjében, a Global Auto Outlookban az Allianz. Miközben az autóiparnak valóban kulcsszerepe van a zöldátállásban, a hagyományos német és amerikai szereplőknek ugyanúgy sokasodó kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a trónkövetelő kínaiaknak.

Bréma közelében dokkolt be február végén a kínai BYD első járműszállító hajója, fedélzetén a Tesla-gyilkosként is emlegetett elektromosautó-gyártó 3000 négykerekűjével. A hétezres kapacitású és 199 méter hosszú Explorer No.1.-t több hasonló méretű, jórészt Európa felé tartó szállítóhajó követi majd, és a terveken egyelőre az sem változtat, hogy a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet miatt Afrikát megkerülve kell elérniük az öreg kontinens kikötőit.

A hagyományos autók már nem kelendőek

Az Allianz autószektoros elemzése, a Global Auto Outlook fényében valamennyire jogos a kínai elektromos járművek (EV-k) gyártóinak Európára vonatkozó derűlátása. A riport összeállítói azzal kalkulálnak, hogy 2024-ben az új elektromos személygépkocsik eladása meghaladja a 18 millió darabot. Ez éves szinten 32,8 százalékos bővülést jelent, amelyben Európa viszi a prímet 41,2 százalékkal.

Ugyanakkor az elemzők a fogyasztói kiadások – különösen Kínában és Európában mutatkozó – visszafogására és a világgazdasági növekedés elmaradására hívják fel a figyelmet. Ezek hatására – noha az EV-k a jelentős ellenszélben is viszonylag kedvező helyzetben maradnak – a 2023-as erőteljes fellendülést követően várhatóan lassulni fog az autóeladások dinamikája: az idén mindössze 1,9 százalékos bővülés várható azt követően, hogy tavaly 11,3 százalékos növekedést követően közel 88 millió autót értékesítettek világszerte. Másrészt a fokozódó versenyben és a bizonytalan környezetben az autógyártóknak csökkenő árképzési erővel és zsugorodó árréssel kell szembenézniük.

Kína mindent visz

Miközben az aligha vitatható, hogy az autóiparnak meghatározó a szerepe a zöldátállásban, a globális autóiparra viharos út vár a közlekedés elektrifikációjában, amelyet a már említett geopolitikai feszültségek, a kereslet lassulása és a szabályozási bizonytalanságok alakítanak.

A tektonikus mozgásokban az is közrejátszik, hogy Kína egyfajta bomlasztó erőként lépett fel: a kínai elektromos autók a globális piac meghódítására készülnek, 2019 és 2023 között majdnem a nyolcszorosára tornázták fel az eladásokat és a termelést. Azon túl, hogy a kínai EV-gyártóknak korai piacra lépőként komoly költségelőnyük van, alacsonyabbak a munkaerőköltségeik és kihasználhatják a méretgazdaságosságukat is, nem hagyható figyelmen kívül az erre fordított nagymértékű kormányzati támogatás sem.

Ezek mind döntő szerepet játszanak abban, hogy Kína ma már vitathatatlanul domináns szerepet tölt be az iparágban, melynek a legnagyobb vesztesei az európai autógyártók, különösen a németek. Ez nagyon rosszul érinti az európai gazdaságot, amelynek az autóipar a gerincét képezte a regionális termelés 6 százalékával, miközben az európai K+F kiadások csaknem harmada összpontosult ebben a szektorban.

A meglévő erősségeikre összpontosító, közvetlenül 6,5 millió embert foglalkoztató európai autógyártók azonban későn léptek be az elektromos autók piacára. Ráadásul azonnali nehézséget okozott számukra, hogy megfizethető modelleket állítsanak elő nyereségesen, hiszen az elektromos autók előállítása még mindig 27 százalékkal kerül többe, mint a benzinüzeműeké.

Van oka az aggodalomra

Dominanciájuk ellenére a kínai cégek nem dőlhetnek hátra az Allianz elemzői szerint: számos tényező jelent rájuk nézve is komoly potenciális kockázatot. A fokozódó árháború, a túlkapacitásból fakadó problémák, a növekvő geopolitikai feszültségek vagy az újgenerációs akkumulátortechnológiák megjelenése olyan szintű kihívások, amelyek akár Kína jelenlegi vezető pozícióját is alááshatják.

A kihívók sorába tartozik természetesen az amerikai autóipar is: itt az iparpolitika lendületet ad ugyan az elektromos autókra történő átállásnak, de a költségekkel kapcsolatos kihívások és a politikai bizonytalanságok továbbra is fennállnak. Míg az előbbi kategóriában a növekvő munkaerőköltségek és a nagyobb méretű járművek preferenciája jelent fenyegetést, addig az amerikai autóipar jövőjében egyértelműen a politikai faktor a legjelentősebb változó: a soron következő választás is olyan változást hozhat a zöldátalakulásban, amely az amerikai autógyártás terveit és irányultságát is átszabhatja.

A magyarországi helyzet

Amellett, hogy a közlekedés jövője egyértelműen az elektromosság irányába mutat, az átállás összetett és hosszadalmas folyamat, amely másként jelentkezik az egyes országokban és kontinenseken. Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet hazánkban is folyamatosan nő – a Datahouse adatai alapján a forgalomba helyezett autók nagy része még mindig dízel- vagy benzinmeghajtású, de az elektromos részarány 2024 áprilisra 4,72 százalékról 6,43 százalékra, a hibrid arány 17,35 százalékról 21,46 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, és közel 58 százalékkal több elektromos és plug-in hibrid járművet helyeztek forgalomba idén áprilisban 2023 áprilisához képest.

„Az elektromos autók térnyeréséhez kapcsolódó technológiák nemcsak az autógyártók, a beszállítók és a vásárlók számára hoznak változást, de a biztosítók számára is: az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Globális vállalatként mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nemzetközi tapasztalat és kapcsolatrendszer áll mögöttünk, aminek köszönhetően már az új típusok hazai bevezetése előtt információkat tudunk szerezni az egyes járművekről és azok javítási költségeiről” – mondta Töreky Gábor, az Allianz Hungária Zrt. igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 24., 09:37
Az árukézbesítő óriás radikális lépése fenntarthatósági szempontból kétszeres előnnyel jár, hiszen egyrészt a nem lebomló, műanyag légpárnák felhasználását 95 százalékkal csökkentette, másrészt olyan papír töltőanyaggal helyettesítette őket, ami egyszerre újrahasznosított és újrafelhasználható.
2024-06-25 10:45:10
James Suckling, a világ egyik legismertebb borszakírója és csapata a Disznókő Tokaji Eszencia 2013-at a maximális 100 pontra értékelte, míg a Disznókő Tokaji Eszencia 2012-t 97 ponttal jutalmazta.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS