Benkő Fruzsina: Nem tudok távolságtartó vagy kimért lenni

Benkő Fruzsina régi álmát valósította meg: a gyerekek jólétéért dolgozik a munkatársaival együtt. Nyolc év alatt egyszemélyes szervezetből közepes méretű munkahellyé fejlődtek. Szívvel-lélekkel teszi a dolgát, ha lenne egy másik élete, táncos vagy zenész szeretne lenni. Ha érdekli, hogy Fruzsina mivel motiválja a kollégáit, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 333. interjújában.

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Nyolc éve döntöttem úgy, hogy belevágok és megvalósítom az álmom: létrehozok egy olyan, gyerekek jólétéért dolgozó programot, ami hatékonyan segíti a hátrányos helyzet leküzdését. Ma az InDaHouse Hungary százszor több, mint amit valaha lehetségesnek tartottam. 230 borsodi gyerekkel dolgozunk, 200 önkéntes segítségével. 12 munkavállalója van az egyesületnek, 2 telephelyünk van, 1 működő társadalmi vállalkozásunk és 4 járművünk. Beletanultam az online marketingbe, a cégvezetésbe, a forrásteremtésbe. Igyekszem igazságos és jó vezetője lenni ennek a többszáz főt magába foglaló közösségnek, ami sokszor nem könnyű. Jelenleg ezt tartom életem fő művének, de még csak most leszek 39, így remélem, hogy messze van a karrierem csúcsa és még ennél is többet le tudok tenni az asztalra a következő 20-30 évben.

– Milyen távra tervez?

– Hosszú távra. A munkánknak a most születő gyerekek felnőtt korában lesz meg az igazi eredménye. Ehhez már most nagyon észnél kell lenni, a rövid távú eredményeinket folyamatosan monitorozzuk és próbáljuk kitalálni, hogy mit tudunk jobban csinálni annak érdekében, hogy a hosszú távú céljaink megvalósuljanak 20 év múlva.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Évek óta szeretném elvégezni a szupervízori képzést és idősebb koromban, szupervízorként támogatni más civil és segítő szervezetek munkáját. A szupervízor olyan külső szakember, aki a konfliktusos vagy dilemmás helyzetekben képes segíteni egy szakmai csapatnak a konstruktív megoldás, a fejlődés érdekében.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Bár folyamatosan tanulok másoktól és természetesen nagyon büszke vagyok az egyetemi tanulmányaimra is, a legmeghatározóbb szakember az életemben az én szupervízorom és terapeutám, Szil Péter. 20 éve állok vele szakmai kapcsolatban, először szupervízióba, aztán önismereti terápiába, napjainkban pedig ismét szupervízióba járok hozzá. Elsősorban erkölcsi iránytűként gondolok rá, de természetesen sok konkrét tudást is szereztem neki köszönhetően.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Elsősorban szeretettel és elismeréssel. A kollégáim többsége több évig önkénteskedett nálunk azelőtt, hogy stábtaggá vált volna, így összeköt minket az InDaHouse hőskora: amikor még semmink nem volt és a saját kezeinkkel építettük fel a Központunkat Hernádszentandráson, vagy azok a kudarcok, amikre mind szomorúan emlékezünk. Mivel sok éve dolgozunk együtt, tudjuk egymásról, hogy mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, őszinték tudunk lenni egymással. Mindannyian végtelen lojálisak vagyunk és 200 százalékot beleteszünk a munkánkba. Mindezek miatt megbízom a kollégáimban és így nagy a szabadságuk is a saját felelősségi körükben. Igyekszem megtanulni, hogy most már sokkal inkább a folyamatok átlátása, ismerete a feladatom és nem a konkrét végrehajtásuk. Az egyszemélyes szervezetből válunk egy közepes méretű munkahellyé. Ez egy kemény tanulási folyamat, de támogatni tudjuk benne egymást és mindig a fejlődési folyamatra koncentrálunk.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Ha lenne egy másik életem, abban zenész vagy táncos szeretnék lenni. Ebben az életben még nagyon szeretnék megtanulni rendesen fotózni és profi tartalmakat gyártani a közösségi csatornáinkon.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Őszinteséggel. Szoktam mondani, hogy egy csepeli panelproli vagyok, aki nem hord magassarkút, sok sminket vagy kosztümöt. Nem tudok távolságtartó vagy kimért lenni. Így azokkal a cégvezetőkkel tudok jó kapcsolatot ápolni, akiknek bejön, ha magamat adom.

– Mire sajnálja az idejét?

– Az ostoba, értelmetlen vagy haszontalan tartalmakra, legyen az egy cikk, egy film vagy csak egy Facebook poszt.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Az igazságtalansággal. Ezért is hoztam létre az InDaHouse-t: felháborít, hogy ma Magyarországon a származás meghatározza egy ember életét. A gyerekek, akikkel dolgozunk, már 6 évesen több éves lemaradással kezdik az iskolát, tehát az első perctől kezdve esélytelenek az oktatási, majd a munkaerőpiaci helyzetüket illetően. Mi ezen változtatunk a gyerekeket fejlesztő munkánkkal.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Imádok önkénteskedni, 17 éves korom óta az életem része. Végtelenül feltölt, amikor egy tevékenységet pusztán önmagáért végezhetek. Legyen az egy hajléktalan ember leendő lakásának felújítása, szemétszedés az erdőben vagy levendulaszedés a BioSzentandrás kertjében. Olyankor az ember csak erre koncentrál, minden mást elfelejt. Az InDaHouse-ban is önkénteskedem, mert a munkakörömnek nem része a gyerekekkel való munka, legyen szó a tanításukról vagy a mentorálásukról. Minden héten több órát önkénteskedem, mert a mentoráltjaimnak segítek tanulni.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Jelenleg a születendő gyermekemmel kapcsolatos kiadások jelentik a prioritást, így mindent igyekszünk megoldani anyagilag, ami az ő jóllétét, illetve az én terhesség alatti egészségemet szolgálja. Az étkezésünkhöz szükséges egészséges alapanyagok esetében sem szoktam sokáig mérlegelni. Az unokaöcséim karácsonyi vagy szülinapi ajándékai, illetve a férjemmel való kapolcsi nyaralásunk is fontos a számomra.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az unokaöcséimmel való időtöltés és az egy hétnél hosszabb nyaralások. Utóbbi sajnos csak egyszer szokott adódni egy évben, a hétköznapokat mindennapos könyvolvasással és időnként sorozatnézéssel próbálom túlélni.

(Fotó: Bárdi Bálint)