Bánkuty Orsolya: Szállodásnak lenni jó, kastélyosnak lenni még jobb

Bánkuty Orsolya: Szállodásnak lenni jó, kastélyosnak lenni még jobb
2021. 10. 15., 10:45

A vendégtől kapott visszajelzés mindig kegyetlenül őszinte és naprakész. Ha ez pozitív, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk – mondta Bánkuty Orsolya, a Szidónia Kastélyszálloda ügyvezető igazgatója.

A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége interjúban mutatja be tagjait és partnereit. A kérdező: Gulyás Eszter, a Szövetség elnöke, a válaszoló: Bánkuty Orsolya, a Szidónia Kastélyszálloda ügyvezető igazgatója.

Hogyan és mikor lettél „kastélyos”?

– Nem hivatalosan 2014-ben, amikor a Sanlas csoporthoz csatlakozott a Szidónia Kastélyszálloda. A cégnek ez volt az első és egyetlen magyar projektje, ezért szinte azonnal személyes kötődést és egyfajta ösztönös törődést éreztem a kastély iránt. Egy évvel később alkalmam nyílt közelebbről is bekapcsolódni a szálloda életébe, majd 2016-ban felkértek az ügyvezetői pozíció betöltésére. Rögtön beigazolódott, hogy szállodásnak lenni jó, kastélyosnak lenni még jobb.

Kit tartasz példaképednek?

– Egyetlen személyt nem tudnék megnevezni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családomban és a közvetlen környezetemben is sok olyan ember vesz körül, akik nap, mint nap inspirálnak.

A kastélyotokban mit tartasz a legkülönlegesebb dolognak?

– A megérkezést és azt az érzést, ami ehhez társul. Röjtökmuzsaj egy pici falu, amelynek egy kis utcájában található a kastély. A park többszáz éves fái messziről gondosan eltakarják az épületet, amelyet teljes pompájában először csak a kapuhoz érve pillant meg az ember. Leírhatatlan, ami itt történik. A legjobb az egészben pedig az, hogy ez az érzés velünk is marad.

Melyik díjatokra vagy elismerésre vagytok a legbüszkébbek?

– Az én szívemhez a vendégértékeléseken alapuló eredményeink különösen közel állnak. A vendégtől kapott visszajelzés mindig kegyetlenül őszinte és naprakész. Ha ez pozitív, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk.

Tudsz-e régi legendát vagy izgalmas történetet a kastélyról?

– A régi történeteknek én inkább lelkes hallgatója vagyok, mint mesélője. Ámulva hallgatom azokat a vendégeket vagy éppen kollégákat, akik gyermekkori emlékeiket mesélik azokból az időkből, amikor a kastély gyermeküdülőként üzemelt. Legutóbb azt tudtam meg, hogy a kastélyparkban négy lakópavilon volt elhelyezve, amelyekben szobák és közösségi terek voltak kialakítva. A legnagyobb közülük, több mint 60 férőhelyes volt és a kastélyépülettel együtt mintegy 300 gyermeknek adtak nyaranta otthont és olyan élményeket, amik miatt ma is többen visszatérnek hozzánk.

Mit üzennél a fiataloknak, miért érdemes kastélyban pihenni?

– A jövő generációinak most, a jelenben kell megteremtenünk azt a lehetőséget, hogy ők is megismerhessék a kastélyok, történelmi épületek különleges világát.

Kedvenc idézeted?

– Szinte minden nap más, jelenleg egy Edmund Burke idézet: „A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”

Következő álom projekt?

– Ha eljön az ideje, szívesen megosztom majd veletek.

Mivel töltődsz fel?

– A Balaton déli partján nőttem fel, így számomra nincs annál feltöltőbb dolog, mint a tóparton ülni, nézni a vizet és gyönyörködni a tájban. Ha erre nincs lehetőség, akkor a szabadban, lehetőleg sok mozgással töltődöm.

Miért tartod fontosnak a MKSZ tagságot?

– A Szövetség méreténél fogva képes szoros összefogást teremteni, ahol a tagok nemcsak azonos értékeket képviselnek, hanem céljaik is megegyeznek. Ez a családiasnak is nevezhető légkör teszi lehetővé a tagok közti őszinte kommunikációt, amelynek keretein belül tanulunk egymástól, támogatjuk egymást és együtt osztozunk az elért sikereken.

(Az interjút teljes terjedelmében közöljük Gulyás Eszter engedélyével.)

(Fotó: Szidónia Kastélyszálloda)

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS