A hagyományos reklám unalmas, a hirdetésnek adnia kell valamit

A hagyományos reklám unalmas, a hirdetésnek adnia kell valamit
2023. 06. 23., 16:02

Ma már a reklámpiacon is magas az ingerküszöb. Nem elég egy jó kreatív, több ötletet kell beletenni egy kampányba, mint eddig, ha az emberek érdeklődését fenn kívánjuk tartani. A Digital Media Hungaryn Sopov István, az Adaptive Media ügyvezető igazgatója beszélt a trendekről, konkrét példákról a Lounge Group podcastjának különkiadásában. Mint kiderült, ahány ház, annyi szokás – nagyjából így lehet összefoglalni, hogy milyen módon működnek a hazai sales house-ok.

A sales House és médiaügynökség fogalmát gyakran keverik a hazai szakmában: utóbbi a hirdetőket segíti, nekik javasol, médiatervez, kampányokat helyez el, míg a sales house a kiadókat segíti. Nem kell ugyanakkor minden oldalnak saját értékesítő csapat, a sales house mindent elintéz kapcsolatai révén, éppen ezért költséghatékonyabban, hiszen nincs szükség minden egyes területen külön szakemberre. Mivel ebben az esetben egy kézben van több felület, jelentősen jobb elérést lehet így biztosítani egy-egy hirdető számára. A sales house-ok helyben jelen vannak, napi kapcsolatban állnak a hirdetőkkel, és olykor egy-egy kampány tervezésébe is aktívan beszállnak.

Az Adaptive Media főleg a prémium online magazinok és híroldalak felületeit értékesíti, Sopov István szerint az itt megjelenő reklámtartalmakba érdemes már jócskán energiát ölni: szórakoztatnia, informálnia kell egy jó bannernek, de persze az a minimum, hogy jól nézzen ki. Végtére is az a cél, hogy az emberek ne akarják elkerülni a hirdetést – mondta.

A harc nagy az olyan globális platformokkal mint a Google vagy a különböző közösségi oldalak. Ezek ugyanis elszívják a lokális reklámpénzeket, de egyfajta konkurenciát jelentnek az influencerek is a hagyományosnak mondható online reklámtorta felosztásában. Vannak ugyanakkor olyan szempontok és szituációk, amelyek mentén és amikor a kevesebb néha több, azaz olykor a bevételek kárára is meghúznak egy határt, hogy egy-egy website-on ne csorduljanak túl a reklámok.

A sales house fogalmának áttekintésben az adásban szó esik arról is, hogy milyen további előnyökkel jár ez a közvetítő szerep, mennyire gyakori, hogy a nagy nemzetközi szereplőknél egy tollvonással húznak át 10 országot érintő kampányokat. Az sem marad titokban, hogy miképpen fordítják meg a folyamatot, és a szerkesztőségből indult ötlethez hogyan találnak megfelelő hirdetőt, aki még fizetni is hajlandó az adott megoldásért. Szó esik még a flow hirdetési formáról, illetve arról is, hogy miért jó, ha a bannerek nincsenek „útban”.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS