Válságban is fejlesztenek a Gallfoodnál

2020. 04. 10., 16:00

A Gallfoodnál a koronavírus-járványra való tekintettel az összes egészségügyi szigorítást azonnal bevezették az üzemben. Szétválasztották azokat a területeket, amelyek kulcsfontosságúak a termelés fenntartásának érdekében, kiemelt figyelmet fordítanak a munkavállalókra és járványügyi oktatásra ebben a kritikus időszakban.

„Minden erőnkkel a megnövekedett belföldi igényeket igyekszünk kiszolgálni, de továbbra sem veszítjük szem elől az idei évre kitűzött céljainkat. A járványhelyzet konszolidálódásával azok a vállalatok, vállalkozások kerülnek majd előnybe, akik az embert próbáló időben is szem előtt tartják a jövőt: stratégiát alkotnak, terveket készítenek, termék-portfóliót alakítanak át” – mondta Jászvári Péter, a Gallfood kereskedelmi- és marketing igazgatója.
 
A Gallfood Kft. tavaly ősszel indította útjára tervezési folyamatát, amely részben stratégiai részben pedig konkrét termékfejlesztési, marketing és kommunikációs területeket fed le. Teljesen friss céges arculatot alkottak, megújult a weboldaluk, ahol teljeskörű dietetikai tanácsadást vezetnek be április végétől.

Újragondolták a közösségimédia használatunkat a vásárlók érdekében, akiknél bezártság új kihívásokat állít fel az étkezés területén is: a közösségi médiában #karaténkonyha címszó alatt érdekes receptekkel és étrenddel segítenek mindenkit az otthonmaradásban. További lépésekkel is készülnek, hogy segíteni tudjanak ebben a megváltozott helyzetben, melyek már szervezés alatt vannak, de erről még nem árulhatnak el sokat.

A Gallfood Kft. Magyarország legrégebbi és második legnagyobb pulyka-vágóhídja és feldolgozója. Évi 30 ezer tonnás átlagos vágókapacitásával jelentős szerepet játszik a hazai piac ellátásában és szignifikáns szereplő a magyar élelmiszer-exportőrök között is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026-04-18 10:35:00
A februári 0,8 százalék után márciusban országosan 2,0 százalékkal nőttek a lakásárak februárhoz képest, szemben; Budapesten a februári mínusz 0,5 százalékos havi árváltozást márciusban 1,1 százalékos drágulás követte az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Éves összevetésben országosan 15,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak; Budapesten az éves drágulási ütem a februári 14,6 százalékról 13,7 százalékra lassult.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.