Újabb „húsos” beruházás Gyulán: 200 millió forintból fejleszt a Vereshús Manufaktúra

Újabb „húsos” beruházás Gyulán: 200 millió forintból fejleszt a Vereshús Manufaktúra
2022. 03. 02., 14:48

Új gyártócsarnokot alakít ki a Vereshús Gyulai Kolbász- és Húsmanufaktúra a békési fürdővárosban. A várhatóan év végére elkészülő beruházás 200 millió forintba kerül.

Veres András, a Vereshús Gyulai Kolbász- és Húsmanufaktúra ügyvezetője elmondta, a barnamezős beruházáshoz 31,14 millió forintot nyertek el a vidékfejlesztési pályázaton, ebből alakítják ki a hűtőkamrákat és telepítenek napelemeket. A beruházás többi részét saját forrásból és banki hitelből finanszírozzák. Gyula határában tavaly nyáron megvásároltak egy épületet, amelyet kívülről felújítottak, kialakították a szociális helyiségeket, az 500 négyzetméteres csarnokban elvégezték az aljzatbetonozási munkálatokat. A feldolgozó- és főző helyiségek, a sózó- és érlelőkamrák kialakításával év végéig szeretnének végezni. A szükséges engedélyek beszerzése után reményeik szerint jövő év közepén indulhat meg a gyártás az üzemben.

A csarnokban elsősorban szárazáru termékeket, felvágottakat, főtt sonkát és szalonnát gyártanak majd a csarnokban, az előzetes becslések szerint heti 4-5 tonna mennyiségben, ami megháromszorozza a jelenlegi gyártási kapacitásukat. Veres András, aki Gyulán önkormányzati képviselőként is tevékenykedik, elmondta: jelenleg 15 munkavállalót foglalkoztatnak, ezt a létszámot 4–5 fővel mindenképp emelni fogják, ha elindul a gyártás.

A 2007-ben alapított cég 2015-ben saját vágóhidat épített, Békés megyei termelőktől vásárolnak fel sertést. A vágóhíd kapacitása heti 500 állat lenne, jelenleg 200-at vágnak. Az ágazatot a koronavírus-járvány mellett a sertéspestis és az ukrán háború is sújtja, jelentős piacokat veszítettek, ezért döntöttek úgy, hogy növelik a feldolgozott késztermékek gyártását – magyarázta az ügyvezető.

Kovács József, Békés megye 3. választókörzetének fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a kormány döntése értelmében az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési programban „több helyre, de kisebb összegű” támogatásokat ítélnek meg. Emellett külön próbálják segíteni a nehéz helyzetbe került sertéságazatot - tette hozzá.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester örömét fejezte ki, hogy a városban fejlődnek a kis- és középvállalatok, a húsiparban is. „Egy város gazdasága akkor sikeres, ha a helyi kkv-k sikeresek.”    Emlékeztetett: Gyulán alig két hete jelentették be, hogy az ugyancsak húsipari Házi-Hús Kft. több mint negyedmilliárd forintból épít két, összesen 700 négyzetméteres épületet. Az egyikben baromfit dolgoznak majd fel, amivel a cég bővíti a termékpalettáját; a másik egy hagyományos érlelőüzem lesz. A több helyi szállodának és étteremnek is beszállító cég néhány hónapon belül adja át sertésfeldolgozó üzemét a városban. (MTI)

Fotó: Veres András húsboltja

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS