A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek: a kamara fogja vezetni az egyéni vállalkozók nyilvántartását, hatósági feladatokat kap a felnőttképzésben, szolgáltatásfelügyeleti hatásköre pedig a villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartásával bővül.
Az Országgyűlés március 10-én elfogadta a Kormány és a Kamara között március 5-én kötött együttműködési megállapodás kapcsán alkotott törvényt. A törvény értelmében a meglevő közfeladatain túl – az építőipari kivitelezők és a duális képzőhelyek nyilvántartásának vezetése és ellenőrzése, a származási bizonyítványok és exportigazolások kiállítása stb. – 2027. január 1-jétől a Kamara vezeti majd az egyéni vállalkozói nyilvántartást, így a vállalkozók egy helyen intézhetik az alapítással, módosítással vagy szüneteléssel kapcsolatos ügyeiket. Ez gyorsabb ügyintézését és kevesebb papírmunkát jelent a vállalkozásoknak – olvasható az MKIK közleményében.
A törvény megteremti a hazai építőiparban már több mint egy évtizede működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv egységes működését, amellyel a kivitelezők és a megrendelők közötti vitákat gyorsan és hatékonyan rendezi. A törvénymódosítással javul a közbeszerzési eljárások és építőipari beruházások jogszerűsége, valamint komolyan fékezi a lánctartozások kialakulását.
A felnőttképzési rendszer megerősítése érdekében a Kamara 2027-től fontos hatósági feladatokat lát el. Emellett új elemként az MKIK felel a minősítési rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, amelynek célja a felnőttképző intézmények magas színvonalú szakmai támogatása.
A villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartását a Kamara vezeti, ezzel újabb ágazattal bővült a Kamara szolgáltatásfelügyeleti hatásköre, ezzel is erősítve a vállalkozások élet- és vagyonbiztonságot. A nyilvántartásokkal a Kamara nyomon követi a szakemberek képzését, továbbképzését és jogosultságát, kiszűrve a szabálytalanul működő vállalkozásokat.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.