Több mint négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az USA-ban elfogott számlagyáros

2022. 12. 02., 16:18

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt az USA-ban elfogott férfi és társai ellen.

A vádirat szerint a férfi 2015. év óta fiktív számlákat kiállító, kiterjedt, nemzetközi szintű bűnszervezetet hozott létre és irányított, amelynek része volt a többszintű, számlázási láncolatot alkotó céghálózat. A fiktív számlákat közel negyven köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság fogadta be közel húsz cégtől, ezzel az általános forgalmi adó fizetési kötelezettségük mértékét csökkentették, így a magyar állami költségvetésnek összesen 4.771.299.000 forint vagyoni hátrányt okoztak.

Az áfabefizetési kötelezettségüket jogtalanul csökkentő cégek részére fiktív számlákat kiállító gazdasági társaságok szintén valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat fogadtak be. A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, angol állampolgár, akik tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek, a cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.

Egyes esetekben a bűnszervezet vezetője a hozzá visszajutott bűnös pénz egy részét, összesen 689.937.000 forintot tovább utalta a rendelkezése alatt álló bankszámlákra azért, hogy a pénz bűnös eredetét leplezze.

A főügyészség negyvennégy személlyel – köztük a bűnszervezet tíz tagjával – szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre, és velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A főügyészség további tizenkét elkövetővel egyezséget kötött, velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a bűnszervezet vezetőjének letartóztatásáról az ügyészség itt adott hírt.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS