Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek a takarításra szakosodott bűnszervezet

Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek a takarításra szakosodott bűnszervezet
2025. 10. 17., 13:25

Duplikált bűnszervezetet buktattak le a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói. A kettős céghálózat szinte az egész országot lefedve folytatta az illegális tevékenységét. Közel 500 alkalmazott „feketebéres” érintettségével, egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A bűnszervezet szálait egy Pest vármegyei férfi fogta össze. Az elkövető két, egyenként többszintű céghálózatot hozott létre és működtetett; a cégcsoport vezetőjeként ő volt a piramisok csúcsain lévő haszonhúzó cégek ügyvezetője. Konspiráltan ténykedett és biztosra ment: a két takarításra szakosodott bűnszervezet egymás tevékenységéről mit sem tudott, azonban a bűncselekmények elkövetésének módszerei mindkét esetben teljesen megegyeztek – olvashat a NAV közleményében.

A munkavállalók a hálózatban alvállalkozóként szereplő cégekhez voltak bejelentve. A valóságban azonban a két fő haszonhúzó cégtől kapták a fizetésüket és nekik dolgoztak. A cégek nem rendelkeztek a számlákon szereplő szolgáltatás megvalósításához szükséges eszközökkel és feltételekkel. A haszonhúzó cégek a tevékenységi körükbe beleillő, de valótlan tartalmú számlák ellenértékét átutalással teljesítették a bűnszervezet cégei számára, onnan az összegek túlnyomó részét készpénzben felvették, kisebb részét pedig bukócégek felé utalták tovább, majd ezekhez a tételekhez végül bankautomatákból jutottak hozzá.

A készpénzt többnyire a munkavállalók feketebérezésére használták, a takarítók általában a fizetésük 70 százalékát kapták meg utalással, 30 százalékot pedig borítékban, de előfordult olyan is, hogy 100 százalékban készhez kapták. A fennmaradt összegek mindig a bűnszervezeti vezetők zsebében landoltak.

A fiktív számlázási láncolat célja egyrészt a munkavállalók után keletkező járulékbevallási és fizetési kötelezettség részleges elkerülése volt, másrészt a fiktív számlákkal áfa-fizetési kötelezettségüket is jelentősen csökkentették. Áfa-adónemben alig másfél év leforgása alatt több mint egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Hiába „takarítottak” maguk után, a NAV átlátta és megszakította bűnös tevékenységet. A nagyszabású akcióban 32 helyszínen kutattak és foglaltak le iratokat és elektronikai eszközöket (szerverek, laptopok, telefonok) a pénzügyi nyomozók. Összesen 18 főt hallgattak ki gyanúsítottként, közöttük a haszonhúzó társaságok irányító ügyvezetőjét és a bűnszervezeti tagokat. A bűnbanda fejét a MERKUR kommandósai ébresztették pazar ingatlanában, őt és három társát – mint bűnszervezeti irányítókat – őrizetbe vették, letartóztatásukat elrendelte a Kaposvári Járásbíróság.

A vagyoni hátrány megtérülése érdekében végzett vagyonbiztosítás már aznap 365 millió forint összegű megtérülést eredményezett, amely összeg azóta is növekszik a pénzügyi adatok folyamatos beérkezésével. Ingatlanok, ingóságok, követelések mellett az egyre divatosabb FINTECH-számlák is képbe kerültek. Több helyszínen pénzszámlálóra volt szükség, mivel nagy mennyiségű – közel 200 millió forint – készpénzt találtak a nyomozók.

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt hozott elmarasztaló ítélet esetén, a gyanúsítottak akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS